2024 szeptember 09

Járványosan terjed a szamárköhögés Magyarországon – Aggódjunk?

Az elmúlt hetek szamárköhögéses esetszámainak gyors felfutása hatására a Nemzeti Népegészségügyi Központ kimondta hivatalosan is, hogy a régi-új fertőzés járványosan terjed.

Mostanra már minden megyében megjelent a betegség és a jogszabályban kihirdetett járványügyi feltételrendszer értelmében is járványhelyzetről beszélhetünk. A betegség lényegesen gyakrabban fordul elő, mint korábban. Számolt be a Portfolio.

A legyőzöttnek hitt betegség újra felütötte a fejét Európában

Galgóczi Ágnes, az intézet járványügyi vezetője azt nyilatkozta: a betegség járványos terjedésű Magyarországon. Elmondása szerint az elmúlt 20 évben összesen 36 igazolt eset volt. Idén pedig már most 76 igazolt esetnél tart a járványügy. A legutóbb jelentett 32 gyanús esetből minden negyedik csecsemő korú fertőzött volt. Az RTL riportja emlékeztet arra, hogy ez a korosztály a legveszélyeztetettebb a fertőzésre, esetükben halált is okozhat a betegség. Az NNGYK két ilyen esetet is megerősített.

A gyerekek az utolsó ilyen védőoltást 11-12 évesen kapják meg, ám a védettség idővel csökken, ezért az a felnőtt is megkaphatja, illetve átadhatja a betegséget, akit gyerekkorában beoltottak. A felnőttek számára az ismétlő védőoltás receptre felírva a patikákban kapható.

Forrás

Képek forrása: Shutterstock