2024 december 05

Egyre többet költenek a szülők az iskolakezdést megelőzően és a tanévben

A szeptemberi iskolakezdés költségei messze túlmutatnak az írószereken és a klasszikus felszerelésen. A Pepita.hu friss felmérése szerint a sport, az új íróasztal vagy szék beszerzése jelenti sokaknál idén az extra költséget, de azok is a zsebükbe nyúltak, ahol új számítógépre vagy laptopra volt szükség. Mások ajánlásai, az ár-érték arány, egy jó akció, és az, hogy mindent egy helyen megvásárolhassanak, jelentősen megkönnyítik a tanév kezdetét.

Az iskolakezdés nem csupán a klasszikus felszerelések beszerzésével jár. Sok esetben komoly extra költségeket is jelent a családok számára – derült ki a Pepita.hu friss felméréséből. A kutatás rávilágít, hogy a szülők jelentős része számára gyermekük sportolási lehetőségeinek biztosítása (33%) és az új íróasztal vagy szék beszerzése (32%) jelentette a legnagyobb kiadást. A felmérés szerint közel 30% azok aránya, akik a tanévkezdés kapcsán számítógépet vagy laptopot vásároltak. Illetve sokuknak különórákra is költeniük kell a tanév során. A szülők ötöde a gyerekszoba átalakítására is szánt pénzt, míg kétharmaduk frissítette gyermekük ruhatárát és cipőit a becsengetés előtt. A családok kiadásai nagymértékben eltérhetnek attól függően, hogy hány éves a gyermek. A nagyobb gyerekek esetében a kollégiumi díjak vagy akár az albérlet költségei is a szülőket terhelik.

„A saját, iskolakezdést megelőző másfél hónapos értékesítési adataink azt mutatják, hogy a legnagyobb növekedést a íróasztal és irodaszék, valamint iskolatáskák és iskolatáska szettek kategóriában értük el tavalyhoz képest az értékesített termékek számában – mondta el Dorcsinecz József, a Pepita.hu társalapítója. – Az íróasztalok esetében annak ellenére is 57%-os növekedést látunk az összes bruttó vásárlási értékben, hogy az átlagos vásárlási érték 21%-kal csökkent tavalyhoz képest.” Dorcsinecz József azt is hozzátette, hogy 2024-ben az iskolatáskákért a Pepita.hu webáruházban átlagosan 15.000 forintot fizettek a vevők vásárlásonként, ez azt jelenti, hogy tavalyhoz képest átlagosan 31%-kal nagyobb értékben költöttek.Kiemelkedő növekedést értek el még a könyvek, valamint laptopok és laptop hátizsákok eladása terén is ebben az időszakban az iskolakezdéshez kapcsolódó kategóriák közül.

Akciókat keresve

A Pepita.hu felméréséből az is kiderült, hogy legtöbb szülő (76%) az akciós termékeket kereste az iskolakezdésre való felkészülés során. Nagyon hasonló azoknak az aránya, akik teljes mértékben a gyerekre bízták a választást (29%) a holmik beszerzésekor, mint azoké, akik fenntartható megoldásokat (is) kerestek (28%), vagy kuponokat váltottak be (26%). Jóval kisebb azoknak a tábora, akik hazai vállalkozásokat igyekeztek támogatni az iskolakezdéshez kapcsolódó vásárlásaikkal. Illetve akik a döntésüket az aktuális divat vagy reklámok hatására hozták meg. „A válaszokból az is kiderült, hogy sok szülő ad mások ajánlásaira. Kiemelt fontosságú számukra az ár-érték arány, és hogy egy helyen, egyszerűen tudják megvásárolni az összes szükséges terméket”. Részletezte Dorcsinecz.

Spórolás?

Használt iskolaszer, felszerelés és ruházat kérdéskörben megoszlanak a vélemények. A többség pénzért ugyan nem vásárolna használt holmit. Viszont családtagoktól, közeli ismerősöktől szívesen elfogad jó állapotú eszközöket, ruhákat, és ugyanígy továbbadná azt, ami nekik már nem kell. De vannak olyanok is, akik spórolás végett vagy épp fenntarthatósági okokból cselekszenek így. Illetve vannak, akiknek csak ez a lehetőség adott. A szükségtelen holmik túladásával kapcsolatban nem csak a családon belül és a szűk baráti körben gondolkodik a többség. Akár idegeneknek is továbbadják ingyen.

A felmérésben arra is kíváncsiak voltak, hogy a szülők meg szokták-e ünnepelni a tanévkezdést, és megpróbálják-e valahogyan könnyebbé tenni az iskolaidőszak kezdetét a gyerekek számára. Bár a válaszadók 42 százaléka nemmel felelt erre a kérdésre, a többség mégis igyekszik feldobni ezt az időszakot. Közülük a legtöbben valamilyen közös élményt iktatnak be, például elmennek sütizni, fagyizni, pizzázni vagy étterembe. Kevesebben vannak azok, akik egy új játékkal kedveskednek a gyermeküknek vagy könyvet ajándékoznak nekik.

A szülők helyzetét különböző támogatások enyhíthetik, bár ezek mértéke változó és nem mindenki jogosult rá. A felmérésben résztvevők többsége családi pótlékot kap, és ingyenesen vagy kedvezményesen jut hozzá a tankönyvekhez. Jelentősen kevesebb azok aránya, akik helyi önkormányzati támogatásban, munkáltatói juttatásban, vagy adó-visszatérítésben részesülnek. Ugyanakkor sokan jelezték, hogy egyáltalán nem kapnak semmilyen támogatást.

Képek forrása: Shutterstock