Sötét mód ikon
2026 február 03
Ritka műkincsek Budapesten – Keserü Ilona, Czóbel Béla és egy 700 éves kódex is az Art and Antique kiállításon

Ritka műkincsek Budapesten – Keserü Ilona, Czóbel Béla és egy 700 éves kódex is az Art and Antique kiállításon

Rekordrészvétellel nyílt meg az Art and Antique Budapesten. A Bálnában közel ötven galéria mutatja be műtárgyait. A kiállítás exkluzivitása, hogy a ritka festmények és a szabadságharc hősének kardja mellett még egy 700 éves kódex is megtekinthető.

Igazi művészeti időutazásban vehetnek részt azok akik ellátogatnak a Bálnába ezen a hétvégén. Megnyílt Magyarország legjelentősebb művészeti vására, az Art and Antique Budapest, amely idén minden eddiginél nagyobb kiállítótérrel és rekordszámú résztvevővel várja a látogatókat. A február 6-9. között zajló rendezvényen közel 50 galéria mutatja be több ezer műtárgyát, köztük festményeket, antik bútorokat, ékszereket, szobrokat, könyvritkaságokat és szőnyegeket.

Impresszionista és avantgárd korszak művészeti kincsei is láthatók a vásáron

Az Art and Antique Budapest minden évben felpezsdíti a hazai műkincs- és művészeti piacot, vonzva a gyűjtőket, műkedvelőket és befektetőket egyaránt. Az idei vásáron különleges ritkaságok is megtekinthetők és megvásárolhatók. Látható a magyar impresszionizmus egyik kiemelkedő alkotása, valamint a kortárs művészet egyik legkeresettebb festőjének munkája.

A Nemes Galéria például egy jelentős Czóbel Béla-főművet és egy régóta Magyarországon nem látott Keserü Ilona-festményt is kiállít:

  • Czóbel Béla „Lehel Ferenc Nagybányán” című, 1904-ben készült festménye a magyar impresszionizmus egyik meghatározó darabja.
  • A galéria másik kiemelkedő alkotása Keserü Ilona „Sugárzás 2.” című műve, amely 1989 körül készült és jelentős mérete mellett a háború utáni avantgárd festészet egyik meghatározó darabja.

700 éves kódex és a szabadságharc történelmi relikviája is látható

A festmények mellett különleges könyvritkaságok is helyet kaptak a vásáron. Az egyik legkiemelkedőbb darab egy XIII-XIV. századból származó kódex, amely latin nyelvű imádságos könyvként a szentek életét foglalja össze.

A mű külön érdekessége, hogy II. András magyar király és Árpád-házi Szent Erzsébet is szerepel benne, így magyar szempontból is kiemelt jelentőségű.

Az idei kiállítás egyik legnagyobb szenzációja egy történelmi relikvia: a Moró Antik Gróf Vécsey Károly honvéd tábornok kardját hozta el a vásárra.

  • A fegyver az 1848-49-es szabadságharc egyik ikonikus ereklyéje, hiszen az aradi vértanú ezzel harcolt a szabadságharc idején.
  • A galéria közlése szerint a kardot a Vécsey leszármazottaktól vásárolták meg, így garantáltan hiteles történelmi emlékről van szó.

Minden eddiginél nagyobb Art and Antique

A négynapos rendezvény nemcsak a gyűjtőket és művészetkedvelőket vonzza, hanem azokat is, akik egyedi tárgyakat szeretnének felfedezni vagy befektetési céllal vásárolni. A szervezők szerint az idei esemény minden eddiginél nagyobb területen várja a látogatókat. A nemzetközi műkincs- és műtárgypiac kiemelt szereplői is megjelennek a vásáron.

Az Art and Antique Budapest tehát a kortárs és klasszikus művészet találkozási pontja, ahol a történelem, a kultúra és a művészeti piac legértékesebb darabjai elevenednek meg.

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

Címlapkép forrása: Art and Antique

Oszlányi Gyöngyvér



Oszlányi Gyöngyvér a Tőzsdefórum vezető szerkesztő-újságírója, ahol gazdasági témájú cikkeket ír, hírszerkesztéssel és címlapszerkesztéssel is foglalkozik. Korábban a Médiaworksnél dolgozott újságíróként, és megfordult a Világgazdaság, Magyar Nemzet, Bors, Ripost vagy Metropol oldalain. Tapasztalata kiterjed a gazdasági, kulturális, valamint közösségi hírek szerkesztésére, és szoros kapcsolatban áll a napi gazdasági eseményekkel.Fotósként rendszeresen jelentek meg a sajtóban képei. Rendszeresen vett részt sajtóeseményeken, ahol interjúkat, tudósításokat és beszámolókat készített, sőt videós anyagokat is forgatott, amelyek több milliós nézettséget értek el. Pályafutását művészeti menedzseri és újságírói diplomával kezdte, majd a József Attila Tudományegyetemen szerzett kommunikáció szakos diplomát. Két évig műsorvezetőként dolgozott filmes témájú podcasteken. Újságírói munkája előtt marketingmenedzserként dolgozott nemzetközi reklámügynökségeknél, ahol sikeres reklámkampányokat szervezett és PR területen szerzett tapasztalatokat. Ezen kívül dizájnerként és kulturális menedzserként is több projektben vett rész sikeresen. Gyöngyvér fiatal korában táncművészként dolgozott nemzetközi filmekben szerepelt és modern darabokban működött közre.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.