2024 december 21

Kína gazdasága elsőként a növekedés útján

A vártnál nagyobb mértékben növekedett a kínai gazdaság a második negyedévben, a világ gazdaságai közül elsőként visszatérve a növekedési pályára, miután az első negyedévben a koronavírus-járvány következtében jelentős zsugorodást regisztráltak.

A kínai statisztikai hivatal csütörtökön közzétett adatai szerint a kínai bruttó hazai termék (GDP) a második negyedévben 3,2 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest. Elemzők enyhébb, 2,5 százalékos növekedésre számítottak annak tükrében, hogy a kínai GDP az idei év első három hónapjában 6,8 százalékkal csökkent. A kínai GDP az idei eső negyedévben először zsugorodott az óta, hogy 1992-ben elkezdték közzé tenni a hivatalos GDP adatokat. A járvány miatti bizonytalanságra hivatkozva a kínai parlament idén nem jelölt ki GDP növekedési célszámokat.

Negyedéves összevetésben a kínai GDP 11,5 százalékkal emelkedett április-júniusban az év első három hónapjához képest. Elemzők mérsékeltebb, 9,6 százalékos bővülést jósoltak. Az ipari termelés júniusban tovább javult, és az idei év eddigi legnagyobb mértékű – 4,8 százalékos – növekedését produkálta éves összehasonlításban. Elemzők 4,7 százalékos bővülésre számítottak a májusi 4,4 százalékos emelkedést követően. Havi összevetésben 1,3 százalékos bővülés történt májusról júniusra. Az év első felét tekintve az ipari termelés 1,3 százalékkal zsugorodott a tavalyi év azonos időszakához képest, ami további javulást jelent az év első öt hónapjában mért 2,8 százalékos visszaesés után.

A termelés növekedése júniusban a víz- és energiaszektorban volt a legmarkánsabb, ahol 5,5 százalékos bővülést mértek éves bázison a múlt hónapban. Ez az ágazat ezzel maga mögött hagyta a feldolgozóipart, amely az elmúlt hónapokban végig élen járt a termelés növekedését illetően, ám júniusban a termelés növekedése 5,1 százalékra gyengült a májusi 5,2 százalékról. A csúcstechnológiával foglalkozó feldolgozóipari vállalatok esetében a termelés azonban 10, 0 százalékkal bővült júniusban.

A tulajdonosi összetétel alapján a legnagyobb – 5,0 százalékos – növekedést a részvénytársaságok esetében mérték júniusban, míg az állami vállalatoknál a termelés 4,9 százalékkal, a magánszektorban 4,8 százalékkal, a külföldi finanszírozású vállalatok esetében pedig 4,2 százalékkal emelkedett éves összevetésben. A kiskereskedelmi forgalom éves bázison 1,8 százalékkal csökkent júniusban, ami az idei évet tekintve eddig a legkedvezőbb adatnak számít. Elemzők mindazonáltal a forgalom lendületesebb javulásával számoltak, 0,3 százalékos zsugorodást előre jelezve a májusi 2,8 százalékos visszaesést követően.

Az év első hat hónapját tekintve a kiskereskedelmi forgalom 11,4 százalékkal maradt alul a tavalyi év azonos időszakában mért eredményhez képest. A legsúlyosabb mértékű csökkenést továbbra is a vendéglátóiparban mérték: a kiskereskedelmi forgalom ezen a területen 15,2 százalékkal zsugorodott éves összehasonlításban júniusban, és 32,8 százalékkal az első félévet tekintve. Az állóeszköz-beruházások 3,1 százalékkal csökkentek az év első hat hónapjában éves összevetésben, ami a visszaesés további mérséklődését jelenti az első öt hónapban mért 6,3 százalékos zsugorodás után, és az elemzők által várt 3,3 százalékos csökkenést is felülmúlja.

A beruházások több mint felét kitevő magánberuházások 7,3 százalékkal estek vissza a január-júniusi időszakban éves összevetésben, szemben az év első öt hónapjában mért 9,6 százalékos szűküléssel. A statisztikai hivatal felmérése alapján a munkanélküliségi ráta 5,7 százalékra mérséklődött júniusban a májusi 5,9 százalékról. Minthogy azonban a számítás alapját képező felmérés nem teljes körű, így ez az adat nem feltétlenül képes hű képet adni a valós helyzetről. A kínai kormányzat az idei évre azt tűzte ki célul, hogy 6 százalék körül tartja a munkanélküliségi rátát, miközben 9 millió új, városi munkahelyet teremt.