2024 március 29

Isteni szószreceptek a következő grillpartidra

A hamuszürke szén élénkpirossá válik, a grillen sercegnek a finom lédús steakek, a csirkeszárnyak vagy a kolbászok, amelynek a levegőbe felszálló illata meghozza mindenkinek az étvágyát, miközben egy érdekfeszítő társalgás közben egy korsó sört és egy pohár bort kortyolgatnak. Ismerős neked is ez az élmény, igaz? Nemsokára fel is elevenítheted, mivel a tavasz már az ajtón kopogtat, ami egyet jelent azzal, hogy közeleg a grillpartik ideje.

Egy tökéletesen megsült hús azonban mit sem ér a Hunpohár Webáruház elviteles dobozai között is megtalálható pici tálkákban feltálalt szószok nélkül. Ezért is szeretnénk a mai cikkünkben megosztani néhány olyan szószreceptet, amellyel a legközelebbi grillpartin garantáltan sikered lesz.

Házi barbecue szósz

Ez egy olyan recept, amelynek elkészítéséhez mindössze 15 percre és néhány hozzávalóra van szükség, amelyek közül minden bizonnyal a legtöbb már ott lapul a hűtődben. Keverj össze egy edényben 2 csésze ketchupot, 1 csésze almaecetet, fél teáskanál barna cukrot, 2 evőkanál mézet, 1 evőkanál citromlevet és 1 teáskanál BBQ fűszerkeveréket!

Ezt a keveréket pedig rottyantsd meg közepes lángon, majd mikor buborékok keletkeznek benne, akkor vedd vissza a lángot takarékra, és így főzd addig, amíg az egész be nem sűrűsödik. Ha elkészült, két választásod van – egyből tálalod, vagy hagyod kihűlni, és a fentebb is említett műanyag szószos tálkákba kimérve berakod a hűtőbe.

Autentikus Chimichurri szósz grillezett húsokhoz

Hallottál már a Chimichurri szószról? Ez egy laza, olajalapú fűszeres szósz, amely Dél-Amerikából származik, és elengedhetetlen a grillezett húsokhoz. Sokan egyébként “argentin pesto” néven is ismerik. 

Az elkészítéséhez keverj össze egy tálban 1 csésze aprított friss petrezselymet, 3-4 gerezd apróra vágott fokhagymát, 2 teáskanál szárított oregánót, egy harmad csésze olívaolajat, 2 evőkanál vörös- vagy fehérborecetet, fél teáskanál sót, egy nyolcad teáskanál frissen őrölt fekete borsot és egy negyed teáskanál pirospaprikát.

Ha közvetlenül evés előtt készíted el, akkor hagyd legalább 5-10 percig állni, hogy az ízek minél jobban érvényesüljenek. A legjobb viszont az, ha már a grillparti előtt legalább két órával összedobod a Chimichurrit, és hűtőbe teszed.

A legjobb mexikói Pico de gallo

A Pico de gallo egy klasszikus és frissítő mexikói paradicsomszósz, amely pillanatok alatt elkészül. Keverj össze hozzá egy közepes tálban egy apróra vágott hagymát, egy finomra szeletelt jalapenót, amelynek a magjait és a hártyáját előtte távolítsd el, egy lime levét és ízlés szerint sót! Ezután adj hozzá még 1,5 kiló felszeletelt paradicsomot és fél csésze finomra vágott friss koriandert! Majd kóstold meg, és ha szükséges, akkor sózd még meg! 

Ha szeretnéd maximálisan bebiztosítani, hogy a következő grillpartin elkészített fogások igazán ízletesek legyenek, akkor mindenképpen javasoljuk, hogy a szupermarketben vásárolt kész termékek helyett készítsd el a fentebb leírt isteni szószok egyikét.