2024 április 20

Az OPEC+ döntésképtelensége után, száguld az olajár

Csütörtökön tartották a szokásos, minden hónap első napján megrendezésre kerülő, OPEC+ országok olajminiszterei a találkozójukat. Itt általában az olaj kitermelésének és exportjának mértékéről szoktak dönteni, amelyet meghatároz a világpiaci kereslet is. Alapvetően a Brent olajfajtát érintik, de a tengerentúli WTI-re is hatással lehet, amennyiben túlkínálatot, vagy hiányt idéznek elő a piacon. Az elmúlt időszak a pandémia utáni, világpiaci kereslet regenerálódásáról szól, amely mellett az OPEC+ országok visszatartották a termelésüket. Most a terv az volt, hogy júliustól emelik a kőolaj exportját, amelyet meghatározott ütemben, az év végéig növeltek volna.

Mi történt a találkozón? 

A találkozó kudarcba fulladt, miután nem született megállapodás a résztvevő felek között. Ahhoz egy konszenzuson alapuló döntésnek kellett volna születnie, hogy az OPEC+ országok stratégiát váltsanak. A gondot az okozta, hogy az Egyesült Arab Emirátusok megvétózták azt a tervezetet, hogy elkezdjék növelni a kőolaj kitermelést. A célként kitűzött export növekedés, elérte volna a 400 ezer hordót naponta. 

Ennek kapcsán egyébként, az OPEC+ országokon belül, csak Oroszországnak és Szaúd-Arábiának volt előzetes megállapodása. Ezt próbálták most áttolni a találkozón is, amely során akadályokba ütköztek. Az Egyesült Arab Emirátusoknak a legfőbb gondot az jelenti, hogy az OPEC+ miből számítják a pandémia során bevezetett csökkentéseket. Mivel nem tekintik bázisnak a világjárvány előtti kitermelési szintet, így hibásnak vélik a számítási módot is.

Mi lesz most? 

Mivel csütörtökön nem sikerült megállapodást kötniük, így a találkozót ismét megtartják pénteken. Hiába tervezték 2022 végéig, fokozatosan növelni az olaj kitermelését, ez most könnyen zátonyra futhat. Ami biztos, hogy bárhogy is döntenek, leghamarabb csak augusztusban gyűrűzhet be az export növelése. Mindaddig fokozatos olajár emelkedésre számíthatunk. Ez pedig felhajthatja az árakat is, növelve az inflációs kockázatokat. 

Próbál a 76 dolláros szint fölé kerülni a Brent, eddig nem sok sikerrel. Egyelőre stabilan a 75 dolláros szint felett az árfolyam. – www.investing.com

A hírek hatására a Brent olaj hordónkénti ára, már jócskán meghaladta a 75 dolláros szintet. Ezzel ismét a két és féléves maximumának környékén jár. Amennyiben nem születik megállapodás pénteken a kitermelés növeléséről, akár még feljebb is mehet az olajár. Ami szintén meghökkentő volt, hogy a WTI még nagyobbat ugrott csütörtökön, amellyel szintén 75 dollár fölé került az árfolyam. Ez egyébként 2018 óta a legmagasabb szint a WTI történetében.