2024 április 19

Szakad a forint a sorsdöntő nap előtt – jönnek az új mélypontok?

Az előző hét vége felé még arról írhattunk, hogy jelentős erősödést mutatott fel a forint a korábbi szintekhez képest. Akkor még 406 körül járt az EUR/HUF kurzus, ma azonban szakadni kezdett a hazai fizetőeszköz. Az ok elsősorban az uniós pénzek körüli bizonytalanság és a romló nemzetközi hangulat lehet, de fontos szerepe van a holnapi kamatdöntés előtti várakozásoknak is.

Esés a bizonytalanságban

Ahogy közeledik az év vége, egyre inkább égető kérdéssé válik az, hogy hazánk végül megkapja-e a helyreállítási alap és a közös költségvetés forrásait. Több ezer milliárd forintnyi, ráadásul devizaforrásról van szó – arról, hogy hogyan jutottunk idáig, itt írtunk. A befektetők már vélhetően a biztos információkra lehetnek kiéhezve, nagyot is lendíthetne Magyarország kockázati megítélésén, ha biztosan megkapnánk a megnevezett pénzeket.

Továbbra is fókuszban az uniós pénzek (www.shutterstock.com)

Emellett a nemzetközi piaci légkör is némileg borúsabbra váltott, ami érzékenyen érintheti a forinthoz hasonló sérülékeny devizákat. Ráadásul a gázárak csökkenése is megállt néhány hete, a jelenlegi árak pedig még mindig a többszörösei a tavaly télen megszokottaknak. Azt se felejtsük el, hogy az inflációs folyamatok sem éppen a forint számára kedvezően haladnak, októberben ugyanis új csúcsra emelkedett a pénzromlás mértéke, mindez pedig a hazai pénznem vásárlóerejét csökkenti.

Jön a döntés

Holnap kamatdöntő ülést tart a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Mivel jelenleg az irányadó kamatszint az egynapos betéti tender, és a jegybank vezetése jelezte, hogy az alapkamat megfelelő szinten áll, nem valószínű gyakorlati lépés ezen a téren. A Monetáris Tanács ülését követő kommunikáció azonban mindenképpen érdekes lehet, a piacok figyelhetnek arra is, hogy a pénzpiaci folyamatokat kommentálja-e valamelyik jegybanki döntéshozó.

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!