Nem egy egyszerűen eldönthető kérdésről beszélünk.

A devizaárfolyamok igen hektikusan alakulnak általában, és ez pláne igaz a mostani, felfokozott piaci turbulenciákkal jellemzett piaci környezetben. Általában fel is merül ezért az, hogyha egy adott ország fizetőeszköze gyengül, az rossz hír, ám ha erősödik, akkor joggal örülhet a hazai lakosság. Mindez a forint esetében is nagyjából áll, már ami a közhiedelmet illeti – általában véve azonban nem jelenthető ki egyértelműen, hogy jó, ha nagyon erős egy ország valutája.

Kulcs a kereskedelem

Ha belegondolunk az, hogy mennyire erős egy ország devizája, alapvetően is csak más devizákkal, azaz a külfölddel összevetve értelmezhető. Ha az egész világ egy nagy ország lenne, akkor nem is tudnánk, hogy mi az, hogy devizaárfolyam. Innen könnyen következik, hogy a kereskedelem, azaz az export és az import szempontjából a legfontosabb, hogy mennyire erős egy fizetőeszköz. Ha nagyon – fogalmazzunk úgy, túlságosan – erős, az általában nem túl jó – a hazai cikkek nem versenyképesek külföldön, és nem jelent az adott ország vonzó turisztikai célpontot sem a magas árai miatt.

A külkereskedelmi egyenleg egy igen fontos tényező a devizák megítélésében (www.shutterstock.com)

Az exportcégeknek tehát kifejezetten a gyenge hazai pénz a jó, hiszen így forintban kifejezve többet kapnak termékeikért, és azok versenyképesebbek is a külföldi kereslet számára. Az import esetében viszont fordított a helyzet – a nem hazai előállítású termékek és szolgáltatások olcsóbbak, ha erős a deviza, és persze drágábbak, ha éppen gyenge. Utóbbi pedig fűtheti az inflációt, hiszen majdnem minden ország rendelkezik jelentősebb import kitettséggel.

Sok tényezős játék

Természetesen nem csupán az export és import különbségéből összeálló külkereskedelmi mérleg a meghatározó. Számít az is, hogy a túlságosan gyenge fizetőeszköz miatt romlik az ország befektetői megítélése, de természetesen szempont az is, hogy mekkora devizaadóssága van a háztartásoknak, vagy éppen az államnak. Ugyanígy fontos, hogy a jegybank célja a gazdaság pörgetése, vagy éppen hűtése. Látható, hogy sok egyedi szemponttól függ tehát, hogy érdemes-e örülni a hazai fizetőeszköz erősödésének vagy sem, ezeket mindenképpen érdemes körül járni, mielőtt értékítéletet alkotunk.

Címlapkép forrása: Shutterstock