2025 június 17

Tőzsdezárás Június 17. – A BUX rakétaként új történelmi csúcson zárt, a részvények mind emelkedtek

Beindult a kedd délután a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX estére rakétaként száguldott és 1 500 ponttal emelkedett, így új történelmi csúcson zárta a kereskedést. A vezető részvények is mind emelkedtek OTP  a Mol és Richter pluszban, a Telekom is magára talált és pluszban zárt. A forgalom átlag felett 19,9 milliárd volt a mai kereskedés során.

Történelmi csúcson zárt a BUX, az OTP és Richter húzta a magyar tőzsdét

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX kedden 1,57 százalékos, azaz 1 506,62 pontos emelkedéssel történelmi csúcson, 97 304,12 ponton zárt. A vezető részvények kiváló teljesítményt nyújtottak és emelkedéssel zárták a keddi napot. A napközbeni vegyes hangulat estére teljesen eltűnt a piacról. A részvénypiac forgalma elérte a 19,1 milliárd forintot, amely meghaladja az átlagos napi szintet.

A vezető részvények árfolyama zárásnál:

A nap során a BUX mellett valamennyi blue chip részvény erősödni tudott.

OTP: A bank árfolyama 610 forinttal, azaz 2,33 százalékkal emelkedett, ezzel 26 740 forinton zárt, 10,9 milliárd forintos forgalommal. A növekedést a Goldman Sachs célárfolyam-emelése is támogatta, amely 29 200 forintról 31 000 forintra növelte az OTP részvényre vonatkozó várakozását.

Richter Gedeon: A gyógyszergyár részvényei 70 forintos pluszban, 0,7 százalékkal 10 110 forintig erősödött. A Jefferies brókercég 13 390 forintra emelte a Richter célárát, változatlanul vételi ajánlással. A gyógyszergyártó papírjainak forgalma 2,4 milliárd forint volt.

Mol: A részvények 50 forinttal 1,72 százalékkal, 2 960 forintra drágultak, 3,6 milliárd forintos forgalom mellett. A pozitív mozgást az olaj világpiaci árának növekedése is támogatta.

Magyar Telekom:  Az árfolyama 6 forinttal, azaz 0,34 százalékkal 1 790 forintig emelkedett, 1,2 milliárd forintos forgalommal.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX is enyhén, 0,04 százalékkal 8 848,20 pontra emelkedett.

BUX ellentétesen mozgott a nemzetközi tőzsdék gyengülésével szemben

Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője elmondta, hogy miközben a nemzetközi tőzsdemutatók az iráni-izraeli konfliktus miatti feszültség hatására gyengültek, a magyar tőzsde ellentétes irányba mozdult el. A pozitív belföldi mozgást főként egyedi vállalati hírek és célár-emelések mozgathatták.

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

Címlapkép forrása: Shutterstock

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.