2024 december 03

Mol – Ahogyan hatott a számokra a koronavírus

Először nézzük meg, hogy az elmúlt 5 évben milyen átlagos hozamot nyújtott a befektetőknek a papír. Ezt úgy vizsgáltuk, hogy elosztottuk a napokat a korábbi nap záróárával, majd az így kapott láncviszonyszámnak vettük a logaritmikus értékét. Ez megmutatja, hogy mennyi is volt a tényleges napi hozam a Richterben. Ezekből az adatokból már ki tudjuk nyerni a kívánt értékeket.

A koronavírust megelőző időszakban (2015 október és 2020 február 28. között) a magyar gyógyszercég átlagos napi hozama 0,03% volt, ami évesített szinten, 250 napos effektív kereskedési napokkal számolva, 77%-ot jelent, ami igen szép teljesítmény. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy évente ennyivel több pénzünk lett. 

Egy fontos tényező kimaradt a számításból és ez a volatilitás. A részvény kockázatának is szokták nevezni, ami igazából a napi loghozamok szórásának felel meg a mi esetünkben. Az elmúlt 5 évben a papír szórása 1,38 volt, ami annyit jelent, hogy átlagosan 1,38-ra szóródtak a napi hozamok az átlagtól. Ha ezzel is számolunk, és muszály annak érdekében, hogy pontos eredményt kapjunk, már jobban elképzelhető, hogy 1,38-as volatilitás mellett a napi átlagos hozam 0,03% volt.

A koronavírus nagymértékben megváltoztatott mindent a piacokon, beleértve az elvárt hozamot, és annak normális eloszlását is. Voltak papírok, akiket érzékenyebben érintett a válság, mint a Mol-t, mivel az olaj világpiaci ára jelentőset esett a transzporttevékenységek leállása miatt bekövetkezett keresletcsökkenés miatt. Az elmúlt 6 hónapban a részvények napi loghozamának átlaga -0,26% volt, ami azt jelenti, hogy ebben a rövid időszakban naponta átlagosan ennyit veszített a papír az értékéből. Ráadásul volatilitásuk is több, mint a kétszeresére nőtt, ami főként az igen szelsőséges értékeknek köszönhető.

A teljes 5 éves időszakot vizsgálva (ahol a napi átlag szinte 0%, egészen pontosan -0,0019%, míg a szórás 1,54 volt) láthatjuk, hogy a COVID-19 átlagolva kioltotta korábbi átlagos napi loghozamok értékét, és összességében 0%-ra hozta ki, míg volatilitásukat nagy mértékben növelte. 

Eloszlásukban is változás állt be. A koronavírus előtti időszakban, a kétszigma szabály szerint, meg lehetett mondani, hogy a Mol napi hozama több, mint 95%-os valószínűséggel -1,65% és 4,94% közé fog esni, és igen kicsi, szinte 0 a valószínűsége annak, hogy 5%-nál nagyobb legyen a napi esés.

2020 márciusa után már ez sem feltételezhető a piacról, mivel a magas szórás miatt igen távol estek az értékek az átlagtól. 

Az ábrán jól látszik a különbség a két eloszlás között, illetve, hogy az utóbbin előfordultak 11% fölötti napi hozamok is, sőt -18,88%-os értéket is láthatunk, ami a vírus okozta pánik egyik legsötétebb napján történt, ráadásul ugyanezzel az átlaggal és szórással becsült elméleti gyakoriság szerint sem kellett volna ilyen magasan kiemelkedő értékeket kapnunk, ami jól szemlélteti milyen durva és statisztikailag előrejelezhetetlen volt, ami az elmúlt hónapokban történt a piacokon.


Forrás: bet.hu