2024 december 03

Milyen kilátásai vannak a Mol-nak?

A legtöbb szektorra és iparágra rá lehet fogni egy gyengébb teljesítmény után, hogy a koronavírus miatt zártak rossz évet a cégek, azonban ez az állítás hatványozottan igaz lehet egy olyan szektorra, mint az olajipar, ahol a nyersanyag világpiaci árának volatilitása egy perc alatt tönkreteheti az eredményt. Ráadásul hosszú távon határozhatja meg egy tőzsdei cég árát is.

A magyar olajcég féléves jelentésében 1,943 milliárd forint nettó árbevételt könyvelhetett el, ez 22%-kal kisebb, mint tavaly ilyenkor. A cég upstream tevékenységei, ami leegyszerűsítve a finomítást jelenti, -41%-os árbevétel különbséget szenvedtek el a zuhanó olajár következtében, és 37%-kal kevesebb bevételük lett a downstream szegmensben, ami a fogyasztókhoz juttatja el a már finomított gázolajat.

A Mol grafikonján látható egy csökkenő trend, ami már a vírus előtt elkezdődött, azonban az inkább egy Mol specifikus, nem pedig egy iparág specifikus trend volt. Amivel akkor kellett szembenéznie a cégnek, az valóban ismeretlen. Mostanra azonban fellélegezhetett az árfolyam, amely októberi lokális mélypontról egészen 64%-ot emelkedett az árfolyam.

Elsősorban a Brent és a WTI árfolyamának alakulására kell figyelnie a cégnek, mivel a kereslet-kínálat egyensúlyra rendkívül érzékeny árak egy piaci túlkínálat esetén azonnal a felére is eshetnek, ahogy azt láthattuk áprilisban. Ott a kitermelés hihetetlen mértékben meghaladta az olajfogyasztási igényt.

Az IEA rövid távú előrejelzése szerint 2021 végére újra egyensúly lehet a piacon a folyamatosan csökkentett kitermelés miatt. Az előrejelzések helyesnek bizonyultak, mivel a Brent árfolyama jóval, míg a WTI éppen, hogy $60 fölött van, ami azt jelenti, hogy sikerült elérni a vírus előtti szinteket.