Putyin szombaton bejelentette, hogy a Fehéroroszországgal kötött legújabb megállapodása alapján az országban taktikai nukleáris fegyvereket fog elhelyezni. Ez heves nyugati reakciót váltott ki, melynek az lett a következménye, hogy Európa egy újabb, immáron a 11. szankciós csomagot szeretné előkészíteni. Ezek a korlátozások a háború kitörése óta folyamatosan gyengítik az orosz gazdaságot. És bár a nyugat […]
Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 714,52 pontos, 1,72 százalékos emelkedéssel, 42 318,34 ponton zárt pénteken.
A Delta Technologies Nyrt. csoportszinten 18,8 millió forint adózott nyereséget ért el a márciusban zárult 2022-2023-as üzleti éve első fél évében az előző év azonos időszaki 300 millió forintot meghaladó veszteség után – közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
Lengyelországban mérséklődött az infláció márciusban éves és havi szinten a statisztikai hivatal pénteken ismertetett nem végleges adatai szerint.
Hozzájárult a német törvényhozás tartományi kormányokat összefogó kamarája (Bundesrat) pénteken az általános drágulás hatásainak ellensúlyozását szolgáló kedvezményes közlekedési bérlet intézményének felújításához, a helyi és a térségi közösségi közlekedésben országszerte érvényes bérletet így májustól bevezetik.
Egyre népszerűbbek a részmunkaidős állások – derült ki a Profession.hu saját adatbázisa alapján elkészített legújabb elemzéséből
Európa után Amerika is közzétette inflációs számainak egyik felét. A piac árgus szemmel figyeli ezeket az eseményeket, hiszen kritikus szempontok a Fed monetáris politikájában.
A New York-i esküdtszék csütörtökön megszavazta, hogy vádat emeljenek Donald Trump volt elnök ellen. Az ügy a 2016-os választások előtti események miatt indult. A vád szerint Trump, 130 ezer dollárt fizetett Stormy Daniels pornószínésznek, hallgatásáért cserébe – közölte ügyvédje a CNBC-vel. Izgalmas hét áll előttünk Trump ügyvédje, Joe Tacopina az NBC Newsnak elmondta, hogy Trump […]
Az első becslésnél jobban teljesített a brit gazdaság a tavalyi negyedik negyedévben.
Rekordalacsony szinten stagnált a munkanélküliségi ráta az euróövezetben februárban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteki jelentése alapján.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.