Inkább a gyors felzárkózást javasolja a miniszterelnök, és ez leginkább a forinttal képzelhető el – derült ki a mai rendkívüli Kormányinfón.
Feszülten várta a forint a bejelentéseket, végül újra határozott kiállást tanúsított a jegybank az infláció leküzdése mellett.
Még sokáig várhatunk a konkrét életbe lépésre, mégsem közömbös a tegnapi uniós lépés.
400-hoz közelít már az euróárfolyam, miközben az MNB holnapi kommunikációjára készülhetünk.
Nem sok adat érkezik a héten, a hazai jegybank azonban felkavarhatja az állóvizet.
Nagy kiadást jelent az államnak a döntés, de azért vissza is jön ebből még a költségvetésbe.
Nagyot ment a forint a héten, és a következő napokban is jöhetnek még izgalmak az MNB kamatdöntése miatt.
Úgy döntünk, hogy fogalmunk sincs, miről döntünk, és ez így van jól.
Megéri időnként ránézni az ÁKK aukcióira, sok fontos információ leszűrhető belőlük.
466 milliárd forintot tart belőle a lakosság.