Rendkívüli Hírek:

2024 szeptember 30

Lehet aggódni, nem igazán derűlátó az OECD

A G20 országok együttes hazai össztermékének (GDP) növekedése a második negyedévben 0,7 százalékra lassult az előző negyedévhez viszonyítva az első negyedévi 1 százalék után. Ez áll a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) honlapján.

A növekedés lassulása elsősorban amiatt következett be, hogy Kína gazdasági bővülése 0,8 százalékra mérséklődött az első negyedévi 2,2 százalékról. Lassult ugyanakkor a gazdasági fellendülés Brazíliában is, az első negyedévi 1,8 százalékról 0,9 százalékra, Indiában pedig 2,1 százalékról 1,9 százalékra. Kanadában és az Európai Unióban nulla növekedést mértek a második negyedévben az első negyedévi 0,6, illetve 0,2 százalékos emelkedés után. Emellett Olaszország GDP-je 0,4 százalékkal, Szaúd-Arábiáé 0,1 százalékkal csökkent az első negyedévi 0,6 százalékos növekedés, illetve a 1,4 százalékos zsugorodást követően. A török gazdaság ugyanakkor 3,5 százalékkal bővült a második negyedévben az első negyedévi 0,1 százalékos visszaesés után. A növekedés üteme Franciaországban, Japánban, Dél-Koreában, Dél-Afrikában és az Egyesült Királyságban is gyorsult. A G20 országok GDP-je a második negyedévben 8,8 százalékkal haladta meg a világjárvány előtti szintet (2019 negyedik negyedév). Az Egyesült Királyság gazdasága azonban továbbra is a koronavírus-járvány előtti szint alatt van 0,2 százalékkal – közölte a távirati iroda.