2024 október 01

Kamatot vágott a török jegybank, mélyponton a líra

A török jegybank a szakértői várakozásoknak megfelelően 14 százalékra vitte le a hétnapos repokamatot az eddig 15 százalékról. Szeptember óta a kamatszint ezzel már 5 százalékponttal csökkent. A kamatdöntés bejelentésére a nemzeti valuta árfolyama most először esett a 15 -ös szint alá, de 15,60 lírát is adtak egy dollárért, amely 5 százalékos gyengülés a szerdai zárószinthez képest. A líra értékének mintegy felét veszítette el idén eddig. Recep Tayyip Erdogan török elnök ellenzi a hitelfelvétel magas költségeit. Az elnök szerint a magas kamatszintek mellett a termelők kénytelenek a vásárlókra hárítani a költségiket, és ez áremelkedést okoz. Erdogan az elmúlt két évben három jegybankelnököt is „elfogyasztott”, mert az infláció visszaszorítása érdekében kamatot emeltek – közölte  táviati iroda.

Törökországban a fogyasztói árak novemberi növekedési üteme éves szinten 21,3 százalék volt, három éve a legmagasabb. A szakértőket egyre inkább aggasztják, hogy a magas infláció milyen kockázatokkal jár az ország gazdaságára nézve. Külön megjegyzik, hogy a líra gyengülése mellett egyre nehezebbé válik a devizában fennálló adósság fizetése. Ankarának jövőre a török GDP mintegy negyedének megfelelő összegű adósságot kell majd törlesztenie. A piaci szereplők körében decemberben végzett jegybanki felmérés szerint a következő 12 hónapra vonatkozó inflációs várakozások decemberben 21,4 százalékra emelkedtek az egy hónappal korábbi 15,6 százalékról.