2024 december 21

Marad a lazulás Japánban

Minden marad a régiben

A BOJ monetáris bizottságának csütörtöki kamatdöntő ülése után kiadott közlemény szerint a jegybank nem változtatott a mínusz 0,1 százalékos irányadó rátán, amelyet még a múlt év elején vezetett be azért, hogy a reálgazdaságba terelje a kereskedelmi bankok pénzeszközeit.

Ezen kívül megerősítették, hogy a tízéves japán államkötvény hozamát zéró szint körül tartják. Nem módosította a testület a 2013 áprilisában meghirdetett eszközvásárlási program évi 80 ezer milliárd jenes, nagyjából 681 milliárd dolláros keretösszegét sem.

A pénzügyi eszközök, elsősorban államkötvények vásárlására fordított pénztől a jegybank azt reméli, hogy a közel két évtizedes defláció után elindítja az árak emelkedését a világ harmadik legnagyobb gazdaságában.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A BOJ javította a japán gazdaság növekedésére vonatkozó áprilisi előrejelzését, így immár arra számít, hogy 1,6 százalék helyett 1,8 százalékkal növekedhet a hazai össztermék (GDP) a márciusban záruló költségvetési évben. A maginflációs várakozását viszont 1,4 százalékról 1,1 százalékra csökkentette, ami még távolabb áll a 2 százalékos jegybanki célszámtól.

Rosszabbra számítottak a szakértők

Vártnál jobban emelkedett Japán kivitele júniusban, különösen az autó és az elektronikai termékek exportja nőtt a gyenge jen és a globális kereslet élénkülésének a hatására.

A pénzügyminisztérium csütörtökön azt közölte, hogy a japán kivitel 9,7 százalékkal nőtt júniusban, és ezzel már a hetedik egymást követő hónapban jegyeztek fel éves emelkedést. A szakértők némileg kisebb, 9,5 százalékos növekedésre számítottak a múlt hónapra a májusi 14,9 százalék után.

Japán júniusi behozatala a várt 14,6 százaléknál jelentősebben, 15,5 százalékkal nőtt. Japán júniusi külkereskedelmi mérlegében 439,9 milliárd jen (3,9 milliárd dollár) aktívum keletkezett az egy évvel korábbi 686,5 milliárd jennel szemben.