Nem érdemes parázni az osztalék miatt
Tegnap tiszta vizet öntött a pohárba a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Véget vetve ezzel a találgatásoknak. Az elektronikus útdíj tender nyertese, a Getronics 30 nap haladékot kapott, hogy rendezze sorait, miután kihátrált a norvég partnere a projektből.
A megkérdezett elemzők szerint egyértelműnek tűnik az a kormányzati alapállás, hogy a második helyezett T-Systems bukja az e-útdíj tendert, s már csak azért sem kerülhet szóba, mert a társaság 53,4 milliárd forintos ajánlata egyszerűen nem is fér bele a költségvetésbe.
Nem számolunk komolyabb negatív hatással a Magyar Telekom egészére nézve – mondta Gabler Gergely, az Equilor senior elemzője, mert 10 év alatt összesen 10 milliárd forintos EBITDA többletet ígért a projekt, ami az adókat és a pénz időértékét figyelembe véve 5 forintos fair értéknövekedést hozhatott volna.
A Telekom árfolyamát egyre inkább az osztalék spekulációk mozgatják. Sok szereplő szerint nem tartható az 50 forintos osztalékszint, sőt, olyanok is akadnak szép számmal, akik szerint a társaság akár 40 forint alá is csökkentheti a részvényenkénti kifizetést.
Érdekes spekuláció a 35 forintos osztalékfizetés sötét víziója. Ez azon alapul, hogy a Deutsche Telekom 70 centről 50 centre szállította le az osztalékot, s ha ezt a nagyjából 30 százalékos vágást a Magyar Telekom tavalyi 50 forintos osztalékára vetítjük, akkor körülbelül 35 forintot kapunk.
Az elemzők szerint azonban a 35 forintos osztalék várakozás kevéssé valószínű szcenárió, mert az Mtel pénzügyi helyzete bőven fedezi a részvényenkénti 50 forintos kifizetést, s a fő tulajdonos DT-nek is nagy szüksége van a magyar leánycégtől beszedhető osztalékra.