Az elmúlt 1-2 hétben a magyarországi sajtó hírfolyamait leginkább a Duna áradása uralta. Nem véletlenül, 2023 óta a legnagyobb árvíz közeledett hazánk fel. A védekezés szült drámai, valamint könnyed, viccesebb pillanatokat is. Mostanra úgy néz ki, túl vagyunk a nehezén. Árvíz – legyőzve? Budapesten szombaton érte el legmagasabb szintjét a Duna, a rakpartok víz alá […]
Növekvő forgalom mellett emelkedett a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 73 119,59 ponton zárt pénteken, 116,00 ponttal, 0,16 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban. A részvénypiac forgalma 53,79 milliárd forint volt az előző héten elért 41,27 milliárd forint után, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek. Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek […]
Az elmúlt hetekben kedvezően alakultak a hazai üzemanyagárak, hiszen a többszöri árcsökkentés eredményeként az átlagárak jelentősen a kritikus 600 forintos szint alá estek. Azonban a kedvező tendencia a múlt héten megtorpant. A holtankoljak.hu információi szerint múlt hét szombaton már nem folytatódott az árak csökkenése, és a következő héten többször is drágulásra figyelmeztettek az elemzők. Kedden […]
Ahogy a világ lassan maga mögött hagyja a pandémia okozta káoszt, a cégek sorra jelentik be a home office lehetőségek drasztikus korlátozását. Az egyik legújabb fejlemény, hogy az Amazon bejelentette: 2024-től heti öt napra visszarendeli dolgozóit az irodába, teljesen megszüntetve a távmunkát. A lépés sokakat megdöbbentett, mivel az elmúlt években a hibrid rendszerek rendkívül sikeresnek […]
Az Uber és a Waymo kiterjeszti az autonóm fuvarmegosztást Austinra és Atlantára is az Amerikai Egyesült Államokban. Az Uber Technologies azt közölte, hogy kiterjeszti partnerségét az Alphabet Waymo vállalatával. Azért, hogy a jövő év elején a texasi Austinban és a georgiai Atlantában is elérhetővé tegye a fuvarmegosztást. Autonom technológia A bejelentés kritikus időszakban érkezett az […]
Úgy tűnik, hogy a magyarok számára továbbra is vonzó befektetés az állampapír, azonban egyre jobban veszítik el a népszerűségüket. Az eladási adatok is jól tükrözik ezt. Bár a lakossági befektetők továbbra is imádják a FixMÁP-ot, az összértékesítés a múlt héten már nem érte el a 40 milliárd forintot sem. Noha eddig a FixMÁp mellett más állampapírok […]
Az euróövezetben javult a fogyasztói hangulat szeptemberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) előzetes adatokon alapuló pénteki jelentése szerint. Az euróövezetben az augusztusi mínusz 13,4 pontról mínusz 12,9 pontra, 2022 februárja óta a legmagasabbra emelkedett a fogyasztói hangulatindex. Szeptemberben, ezzel a mutató szinte elérte a hosszú távú átlagát. Elemzők némileg kevésbé javuló, […]
Állítólag akár 4.000 kilométert is képes repülni, és műszakilag az egyik legfejlettebb drón a világon: Irán egy katonai parádén mutatta be a Shahed 136-B-t. Az IRIB állami műsorszolgáltató szerint a Shahed 136-B drón hatótávolsága 4.000 kilométer, és állítólag a világ egyik legfejlettebb drónja – ismertette hírügynökségi jelentésekre hivatkozva a spiegel.de. Nagy az előrelépést a drónok […]
Kiszivárogtak Ukrajna szupertitkos győzelmi tervének részletei szombaton. Mutatjuk mit tervez Ukrajna a háború megnyerése után! Az úgynevezett győzelmi terv, amelyet Volodimir Zelenszkij a jövő héten mutat be Joe Bidennek, tartalmazza Ukrajna meghívását a NATO-hoz való csatlakozásra. Valamint az Egyesült Államok kötelezettségvállalását arra, hogy folyamatosan modern fegyverekkel látja el Ukrajnát. Írja az Index az Ukrajinszka Pravda-ra hivatkozva. […]
Futótűzként terjed az ATV által készített interjú az Ebihal büfé tulajdonosával. Darók János ugyanis teljes nyugodtsággal jelezte az őt faggató riporternek, hogy nem kell oda szakember az árvíz elleni küzdelemhez, hiszen ott van ő. Azóta számos médiamegkeresést kapott már, és a forgalma is megugrott a büféjének. Most pedig már pólókat is kaphatunk az elhíresült mondattal. […]