2024 július 22

Rontottak az oroszok az előrejelzésen

A lap úgy tudja, hogy a vártnál nagyobb tavalyi gazdasági növekedés miatt változtatott a minisztérium a becslésén. Az orosz statisztikai hivatal első becslése szerint tavaly 4,7 százalékkal nőtt a hazai össztermék (GDP) a 2020. évi 2,7 százalékos visszaesés után. A tavalyi gazdasági növekedés meghaladta a jegybank 4,0-4,5 százalékos, a gazdaságfejlesztési minisztérium 4,6 százalékos, valamint a szakértők véleményének átlagában szerepelt 4,4 százalékos előrejelzést. A gazdaságfejlesztési minisztérium a minap egyébként 4,0 százalékról 5,9 százalékra emelte idei inflációs előrejelzését, valamint az Urals orosz olajfajta idei átlagos árával kapcsolatos becslését 62,2 dollárról 77,7 dollárra hordónként. Két hete, amikor az orosz jegybank 100 bázispontos kamatemelésről döntött, bejelentette azt is, hogy fenntartja a GDP idei növekedésére vonatkozó 2,0-3,0 százalék közötti előrejelzését. A február elején megkérdezett elemzők véleményének átlagában 2,5 százalékos orosz GDP-növekedés szerepelt 2022-re. Ugyancsak két hete a jegybank felfelé módosította idei inflációs várakozását, az októberben becsült 4-4,5 százalékról 5-6 százalékra változtatta azt és úgy vélte, hogy 2023 közepére sikerül elérni a 4 százalékos inflációs célt. Januárban 8,7 százalékos éves inflációt mértek Oroszországban, ahol a tavalyi infláció 8,39 százalék, 2015 óta a legmagasabb volt – ismertette a távirati iroda.