2024 április 20

Kyndryl néven folytatja az IBM két magyar telephelye

Az IBM Data Storage Systems Információtechnológiai Kft.-ből kivált Kyndryl Hungary Kft. Székesfehérváron és Budapesten több mint ezer dolgozót foglalkoztatva IT infrastruktúra-szolgáltatóként működik tovább. Az IBM Data Storage Systems Információtechnológiai Kft. folytatja Vácon a nagyteljesítményű adattárolók gyártását. A társaság MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleménye idézte Szabó Jánost, a Kyndryl magyarországi országigazgatóját, aki rámutatott, hogy a cég az ország vezető vállalatainak megbízható partnereként kezdte meg működését kimagasló műszaki tudással és tapasztalattal rendelkező helyi szakembergárdával.

Jelezte, hogy elkötelezettek a kiemelkedő informatikai szolgáltatások biztosítása mellett. Zerényi Zoltán, a Kyndryl közép- és kelet-európai, közel-keleti és dél-afrikai szolgáltató központjainak igazgatója hangsúlyozta, hogy az elmúlt több mint húsz évben létrehoztak egy technológiai és innovációs központot Magyarországon, amely a legjelentősebbek közé tartozik nem csak a régióban, hanem azon túl is, s az a céljuk, hogy ezt a fejlődést tovább vigyék.

A Kyndryl Holding a világ egyik legnagyobb IT infrastruktúra-szolgáltatójaként, 19 milliárd dolláros éves árbevétellel indult. 90 ezer alkalmazottja a világ több mint 60 országában szolgálja ki ügyfeleit. A társaság tanácsadói-, implementációs- és menedzselt szolgáltatásokat nyújt több mint négyezer globális ügyfelének. Az IBM Data Storage Systems Információtechnológiai Kft. több mint 3000 embert foglalkoztatott 2020-ban, 134,2 millió dolláros (39,9 milliárd forint) nettó árbevétel mellett 6,6 millió dolláros (1,96 milliárd forint) nyereséget ért el. A cég tavalyelőtt ugyanakkora árbevétel mellett 7,4 millió dollárnyi (2,19 milliárd forint) nyereséget realizált.