2024 december 22

Kampányfinis sértésekkel – Trump szebbnek tartja magát Kamala Harris-nál

Donald Trump következetesen figyelmen kívül hagyja politikai szövetségesei tanácsait, olykor már-már ordenáré módon sértegeti ellenfeleit

Wilkes-Barre városában egy gyűlésen – számol be róla hírügynökségi jelentések alapján a spiegel.de hírportál – a 78 éves Trump többek között azt állította, hogy „sokkal jobban” néz ki, mint Harris, és az 59 éves Vice Walz-ot „kommunistának” és „szocialista őrültnek” nevezte. Trump mellesleg Harris kapcsán most kifejtette, arra kérték, ne nevezze őrült embernek. ,,De ő az. Egy őrült” – mondta az exelnök.

Harris és Walz buszos túrán

Trump a demoraták kapcsán „hülye emberekről” beszélt. Bár azt tanácsolják neki, hogy kerülje a káromkodásokat, Trump hangsúlyozta, hogy nincs jobb szó a „hülyeségnél”.

Trump Pennsylvaniával olyan államot szeretne, ahol a földgáztermelés főszerepet játszik. Wilkes-Barre-ban az adókedvezmények mellett a klímavédelmi pénzek infrastruktúrába való átirányítását és a fosszilis tüzelőanyagok fokozott támogatását is ígérte.

Harris szintén Pennsylvaniában kampányolt vasárnap. Egyszer felszólalt a földgáz kitermelése ellen. Vice Walz-al, busszal járja körbe az államot. A ,,túra” Pittsburgh-ből indult, és több megállót is tartalmazott.

A következő napok valószínűleg viharosak lesznek Harris és Walz számára: a Demokrata Párt Kongresszusa hétfőn kezdődik Chicagóban, Illinois államban.

Trump – billegő államok a fókuszban

Míg az 50 állam többsége határozottan republikánus vagy demokrata, néhány államban politikailag erős versenyhelyzet van. A billegő államokban, Pennsylvania mellett Arizonában, Georgiában, Michiganben, Nevadában, Észak-Karolinában és Wisconsinban is szoros versenye várható.

A billegő államok különleges szerepe az amerikai választási rendszerből adódik: a választók szavazatukkal döntenek egy 538 tagú elektori kollégium összetételéről, amely aztán decemberben megválasztja az elnököt.

Az államonkénti elektorok száma megközelítőleg a lakosság számától függ. Kaliforniában például 55 elektor van, míg Delaware-ben csak három.

2016-ban Trump szűk győzelemmel nyerte meg az elnöki posztot több államban, pedig demokrata ellenfele, Hillary Clinton országosan csaknem hárommillióval több szavazatot kapott. A Biden elleni 2020-as vereség után a republikánus számos ingadozó államban minden alapot nélkülözve kétségbe vonta a választási eredményeket.