Donald Trump és Volodimir Zelenszkij is ott lesz a Notre-Dame-ban
Donald Trumpot és ukrán kollégáját, Volodimir Zelenszkijt egymás után fogadja december 7-én, szombaton az Élysée-ben Emmanuel Macron, majd részt vesznek a Notre-Dame de Paris székesegyház esti újranyitóján.
Donald Trump november 5-i győzelme óta ez az első külföldi útjára Párizsba utazott. December 7-én, szombaton nem sokkal reggel 7 óra előtt landolt a Párizs-Orly repülőtéren, hogy részt vegyen a Notre-Dame székesegyház újranyitóján. A republikánus milliárdos a Truth Social platformján jelentette be hétfőn franciaországi látogatását, méltatva a francia elnököt, aki elmondása szerint „figyelemre méltó munkát végzett annak biztosításában, hogy a Notre-Dame helyreálljon, hogy visszanyerje minden dicsőségét, sőt még többet is ”.
A francia elnökség bejelentette, hogy az Élysée-n az államfő fogadja, majd köszönti Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt. Azt azonban nem tudjuk, hogy a leendő elnök, aki erősen kritizálta az Ameriai Egyesült Államok által Ukrajna számára felszabadított dollármilliárdokat, közvetlenül véleméyt cserél-e ukrán kollégájával.
Amióta Trump győzelmet aratott az amerikai választásokon, közte és Volodimir Zelenszkij között mindössze húsz perces telefonbeszélgetést folytatott november 6-án.
A leendő amerikai elnök többször is megerősítette, hogy határozottan el kíván határololódni Kijev masszív támogatásának politikájától. Amelyet Joe Biden vezetett a 2022 februári ukrajnai orosz invázió okozta háborúban. Donald Trump már korábban azt is megígérte, hogy megoldja a konfliktust.
Donald Trump és Volodimir Zelenszkij mellett mintegy negyven állam- és kormányfő vesz részt a Notre-Dame de Paris székesegyház szombati újranyitóján.
Ursula von der Leyen eleinte jelezte, hogy Párizsba utazik, de az utolsó pillanatban lemondta a látogatást.
Forrás: La Croix Fotó: news.sky.com/