2024 június 23

Bezzeg Szlovéniában 1254 euró lesz a minimálbér

Szlovéniában a bruttó minimálbér idén 4,2 százalékkal, 1254 euróra (mintegy 482 ezer forint) emelkedik – jelentette be kedden Luka Mesec munkaügyi miniszter.

Szlovéniában az erről szóló törvény értelmében a minimálbért évente legalább egyszer a fogyasztói árak alakulásához indexálják. Tavaly decemberben az éves infláció 4,2 százalék volt a hivatalos statisztikai adatok szerint. Az indexálás mértékének meghatározásakor a tárca más releváns szempontokat is figyelembe vesz, mint például a bérek alakulása, a bruttó hazai össztermék (GDP), a minimális megélhetési költségek, valamint a foglalkoztatás alakulása, és erről előzetesen konzultációt folytat a szociális partnerekkel. A tárcavezető kiemelte: idén egyetértettek a munkáltatókkal, akik a bizonytalan gazdasági helyzet miatt a minimális emelést javasolták. A szakszervezetek ugyanakkor többet vártak, legalább 7,5 százalékos emelést követeltek. A minimálbér január 1-től emelkedik és 50,54 euróval lesz magasabb – közölte a távirati iroda.