Sötét mód ikon
2026 július 23
Az oroszokat sem kerülte el az infláció

Az oroszokat sem kerülte el az infláció

Az orosz statisztikai hivatal jelentése szerint havi összevetésben 0,7 százalékkal kúsztak feljebb a fogyasztói árak, míg áprilisban 0,6 százalékos emelkedést mértek. Éves összehasonlításban 6,02 százalékra gyorsult az ütem májusban az előző havi 5,5 százalékról. Legutóbb 2016 októberében haladta meg a 6 százalékot az éves összevetésű ütem, akkor 6,1 százalékon állt.

Elemzők havi szinten 0,6 százalékos, éves összevetésben pedig 5,8-5,9 százalékos emelkedésre számítottak. Az élelmiszerárak 0,96 százalékkal emelkedtek áprilishoz képest, míg a nem élelmiszeripari termékek 0,74 százalékkal, a szolgáltatások pedig 0,44 százalékkal drágultak. A benzinárak 0,3 százalékkal nőttek májusban, az év eleje óta pedig 3,8 százalékkal kúsztak feljebb.

Az orosz jegybank a legfrissebb, áprilisi előrejelzése szerint arra számít, hogy 4,7-5,2 százalék között alakul 2021-ben az éves infláció, és csak 2022 közepére lassul az ütem a 4 százalékos jegybanki célra.

A jegybank részben az infláció és az inflációs várakozások magas szintje miatt március után áprilisban is kamatot emelt. A monetáris politikai döntésekben illetékes igazgatótanács 50 bázisponttal, 5,00 százalékra húzta fel az alapkamatot a gyenge rubel, a magas infláció és a geopolitikai kockázatok miatt.

A gazdaságfejlesztési minisztérium egyelőre még 4,3 százalékos, elemzők viszont 4,9 százalékos éves inflációra számítanak az idei évre. A 2022-es évre a jegybank és a kormány 4,0 százalékos, elemzők pedig 3,9 százalékos inflációt várnak.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.