Az Egyesült Államok energiaügyi minisztériuma decemberben megkezdi a stratégiai nyersolajkészlete (SPR) egy kis részének értékesítését – közölte a minisztérium.

Ezt megelőzően az érdeklődő cégeknek legkésőbb december 6-áig ajánlatot kell benyújtaniuk az eladási aukciókon való részvételre. Az energiaügyi tárca december 14-ig osztja szét a szerződéseket az ajánlattevők között, az ezek alapján történő szállítások pedig 2022. januártól áprilisig zajlanak majd. A minisztérium ugyanakkor nem tartja kizártnak, hogy az első szállítások már akár december végén elkezdődhetnek. A tervezett aukciókra a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) és a kartellen kívüli nagy olajtermelők informális szövetsége (OPEC+) minisztereinek következő, december 2-án esedékes találkozója után kerül sor.

Joe Biden amerikai elnök kedden jelentette be, hogy az Egyesült Államok 50 millió hordó kőolajat kíván eladni az SPR-ből, a lépést összehangolta Kínával, Japánnal, Indiával, Dél-Koreával és az Egyesült Királysággal. Az amerikai energiaügyi minisztérium által meghirdetett aukciókon 32 millió hordó kőolajat értékesítenek, amit abból a négy tárolóból nyernek ki, amelyekben az Egyesült Államok stratégiai készletei koncentrálódnak. Az energiaügyi minisztérium legkorábban december 17-én ismerteti, hogy ki veheti meg az SPR-ből származó, további 18 millió hordó kőolajat, aminek a felszabadítását a kongresszus korábban jóváhagyta – ismertette a távirati iroda.

A minisztérium azt tervezi, hogy 2022-2024-ben juttatja vissza az eladott kőolajat az SPR-be. Joe Manchin amerikai demokrata szenátor, a szenátus energiaügyi és természeti erőforrásokért felelős bizottságának elnöke kedden azt mondta, hogy Joe Biden döntése továbbra sem oldja meg a legfontosabb gondot, azt hogy az Egyesült Államoknak nincs hosszú távú energiapolitikája. “Továbbra is sürgetem Biden elnököt, hogy növelje a hazai energiatermelést, és változtasson véleményén a Keystone XL olajvezetékkel kapcsolatban, lehetővé téve annak megépítését, mivel az napi 900 000 hordó kőolajat juttatna az Egyesült Államokba Kanadából, egyik legközelebbi szövetségesünktől” – mondta Manchin. “Az Egyesült Államok energiabiztonságáról beszélünk, és arról, hogy az amerikaiaknak nem szabad olyan külföldi entitásoktól függeniük, mint az OPEC+” – hangsúlyozta a szenátor.