2024 március 28

Horvát intézkedési csomag a megélhetési költségek csökkentésére

Ezzel akarja csökkenti az energiahordozók és korlátozza az alapvető élelmiszerek árát, valamint növeli a támogatások mértékét – közölte a horvát közszolgálati televízió (HRT).

Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök a kormányülésen elmondta: az intézkedések a háztartások mellett a köz- és civil szférát, valamint a gazdaságot is megcélozzák. „Nem feledkeztünk meg azokról, akik a piacon dolgoznak és adót fizetnek, akiknek a költségeit a válság befolyásolta” – mondta a kormányfő, hozzátéve, hogy gondoskodnak a veszélyeztetett csoportokról is, akiknek külön csomagot állítottak össze. Plenkovic jelezte: hosszú távú irányt is meghatároztak, ez pedig a megújuló energiaforrásokra való felgyorsított átállás, hangsúlyozva, hogy „minden előretekintő társadalom ezt teszi”. Az intézkedéscsomag első része az energiahordozók árát határozza meg. Ebben korlátozzák az elektromos áram díját egy meghatározott átlagfogyasztásig. Az áram tarifája 2500 kWh fogyasztásig hat hónap időtartamra 59 euróba (23 456 forint) kerül megawattóránként (MWh), az átlag feletti fogyasztás díja 88 euró (34 986 forint) lesz. Ez nem csak a háztartásokra, hanem az összes közintézményre, önkormányzatra, vallási intézményre, egyesületre és kommunális vállalatra is vonatkozik – tért ki a rendelet. A vállalkozások számára az áram tarifája 2500 kWh fogyasztásig szintén hat hónap időtartamra 180 euró/MWh, efelett 230 eurót kell majd fizetni.

Az intézkedés október 1-jén lép hatályba és március végéig lesz érvényben. A gáz és a távfűtés ára 2023. április 1-jéig nem változik a háztartások számára. Ami a vállalkozásokat illeti, a kormány közös megoldást akar találni az áremelkedés megállítására az Európai Unióval. Az intézkedések második részében a kormány korlátozta egyes alapvető élelmiszerek árát. Így egy liter olaj 15,99 kunába (846,19 forint), a 2,8 százalékos tej 7,39 kunába (391 forint) kerül majd. A liszt kilója 5,99 (317 forint), a cukoré 7,99 (422,83 forint), az egész csirkéé, a sertés tarjáé és lapockáé 24,99 (1322,47 forint), a vegyes darálthúsé (marha és sertés) 32,99 kunára (1745,83 forint) mérséklődik, ami átlagban 30 százalékos csökkenés a jelenlegi árakhoz képest. Zágráb növeli a szociális támogatásokat is 400 kunáról havi 500 kunára. A nyugdíjasok egyszeri támogatásban részesülnek 400-tól 1200 kunáig terjedően, a nyugdíjak nagyságától függően. A legmagasabb nyugdíj ebben az esetben nem haladhatja meg a 4360 kunát. Szociális helyzettől függően nő a családi pótlék összege, ami kiterjed az egyetemistákra is, valamint a mezőgazdasági támogatások mértéke – ismertette a távirati iroda.

A kormány a közeljövőben javaslatot tesz a parlamentnek az extraprofit megadóztatására. „Azokat a cégeket akarjuk megadóztatni, amelyeknek a nyeresége különösen nőtt a válság idején” – mondta Plenkovic. Úgy vélte: egy ilyen erőteljes intézkedéscsomaghoz mindenkinek hozzá kell járulnia. „A túlzott nyereség nem megfelelő ilyen körülmények között” – szögezte le a kormányfő, de részleteket nem közölt. A teljes csomag összértéke 21 milliárd kuna (111,13 milliárd forint).