2024 március 29

Étrend-kiegészítő termékek forgalmazását tiltotta meg a Nébih

A hivatal szakemberei közérdekű bejelentésre indítottak ellenőrzést; a forgalmazót milliós nagyságrendű élelmiszer-ellenőrzési bírság megfizetésére kötelezték – tájékoztattak. A vizsgálat során a szakemberek megállapították, hogy az étrend-kiegészítő egyetlen összetevője esetében sem igazolt, hogy az a tüdő egészségét támogatná, különösen egy, a tüdőt érintő járvány idején felmerülő fokozott kockázat esetén. Az étrend-kiegészítő termékcsalád értékesítését a koronavírus-járvány aktív szakaszában kezdték meg, a készítmény a patikákban, bioboltokban és interneten is kapható volt. A védekezésben részt vevő egészségügyi dolgozóknak termékadományokat nyújtott a cég, továbbá a termékről a médiában is megjelentek beszámolók közismert egészségügyi szakemberek szereplésével – ismertették – közölte a távirati iroda.