2024 március 28

BörzeZárás 2022. április 4. – A Mol és az OTP segítette a BUX emelkedését

A részvénypiac forgalma 13,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek a pénteki záráshoz képest. Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, a Mol és az OTP árfolyamának erősödése segítette a BUX emelkedését. Hozzátette, a vasárnapi országgyűlési választások másnapján meglehetősen visszafogottak voltak a mozgások és a forgalom sem volt kiemelkedő. A visszafogott napnak az is lehet az oka, hogy továbbra is nagy a bizonytalanság a költségvetés konszolidációja kapcsán, kérdés, hogy a bevételi oldalt lehet növelni vagy a kiadást csökkenteni, előbbinél azonban fontos változó, hogy milyen mértékben sikerül hozzáférni az európai uniós pénzekhez a következő időszakban. Józsa Bence úgy vélte, a választási eredmény a vezető részvények közül az OTP és a Mol árfolyamára lehetett hatással, egyúttal megjegyezte a blue chipekkel összefüggésben nem érkeztek vállalatspecifikus hírek.

A Mol 32 forinttal, 1,10 százalékkal 2940 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 95 forinttal, 0,78 százalékkal 12 330 forintra nőtt, forgalmuk 10,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,25 százalékkal 405 forintra csökkent, forgalma 110,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,28 százalékkal 7200 forintra emelkedett, a részvények forgalma 705,9 millió forintot ért el.

A BUMIX 4304,06 ponton zárt hétfőn, ez 74,42 pontos, 1,76 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva – közölte a távirati iroda.