Az alkalmazotti létszám 3 év csökkenés után 2021 végén újra emelkedésnek indult – adta hírül a távirati iroda.

Tavaly ismét nyereséggel zárt a Waberer’s, a konszolidált rendszeres EBIT (kamat és nyereségadó-ráfordítások levonása előtti eredmény) 2,1 millió euróról (körülbelül 780 millió forint) 27,2 millió euróra (több mint 10 milliárd forint) nőtt éves összevetésben – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön közzétett jelentésben.

A 18,1 millió eurós (csaknem 6,7 milliárd forint) kumulált nettó eredmény 33,3 millió eurós (12 milliárd forintot meghaladó) javulást jelent 2020-hoz képest. Az árbevétel 569,3 millió euróról (210,6 milliárd forint) 590,8 millió euróra (218,6 milliárd forint) nőtt. A konszolidált rendszeres EBIT csak 2017-ben volt a tavalyinál nagyobb, 29,7 millió euró (majdnem 11 milliárd forint). A tavalyi alacsony nyereséget megelőzően, 2018-ban és 2019-ben mínuszban zárt a cég – derül ki a 2014-ig visszanyúló összehasonlításból. Ennek köszönhetően – tették hozzá – az eladósodottsági szint is csökkent, 122,7 millió euróról 121,7 millió euróra (körülbelül 45 milliárd forint).

Az alkalmazotti létszám 3 év csökkenés után 2021 végén újra emelkedésnek indult, bár éves összevetésben így is visszaesett, 7000-ről 5857-re. A kamionok száma 3021-ről 2803-ra csökkent. A Waberer’s a 2021-es adatok alapján úgy véli, hogy az átalakított üzleti modell bizonyította az eredménytermelő képességét. Az ellátási láncok zavara, a logisztikai folyamatok akadozása jelentős kockázatokat teremtett tavaly, de a társaság pénzügyi stabilitása erősödött, elkezdte a középtávú növekedést megalapozó projektjeit, partnerkapcsolatai kiegyensúlyozottak – írták.

Az ukrajnai háború közvetlenül nem érinti a céget, mivel abba a térségbe nem szállítanak, legfeljebb áttételesen számolnak bizonytalanságokkal a február végén kialakult helyzet miatt. A minimálbér, az energiaköltségek, és az adózás változását figyelembe véve úgy számolnak, hogy idén ismét elérhetik a tavalyi eredményeiket. Hosszabb távon a Waberer’s növelheti a jelenlétét a kontinens logisztikai piacán, bővítheti a szolgáltatási kínálatát, és javíthatja az eredménytermelő képességét – olvasható a beszámolóban. A Waberer’s International Nyrt. a BÉT prémium kategóriás kibocsátója. Részvényei csütörtökön 1930 forinton zártak, árfolyamuk egy éven belül 1520 forint és 2870 forint között változott.