Négy év után, december 31-én távozik a Vodafone vezérigazgatói posztjáról Nick Read, helyére az igazgatótanács átmenetileg Margherita Della Valle pénzügyi igazgatót jelölte – közölte a társaság hétfőn. „Egyetértettem az igazgatótanáccsal, hogy most jött el a megfelelő pillanat arra, hogy átadjam az irányítást egy új vezetőnek, aki képes a Vodafone erősségeire építeni és megragadni az előttünk […]
Mikor és hogyan érdemes mobilalkalmazást létrehozni?
A kínai okostelefon-piacon 25 százalékra növelte részesedését az amerikai Apple cég októberben az iPhone 14 erőteljes eladásainak köszönhetően, azaz októberben minden negyedik Kínában eladott készülék iPhone volt – áll a Counterpoint Research piackutató cég honlapjára felkerült jelentésben.
Elon Musk szerdán közölte, hogy a Neuralink nevű cége által kifejlesztett vezeték nélküli agyi chip várhatóan hat hónapon belül megkezdi az emberi klinikai kísérleteket.
„A mai napon javaslatot nyújtottunk be az Országgyűlésnek, mellyel megtettük az első lépést a digitális szolgáltatásokról szóló uniós rendelet (DSA) hazai alkalmazása érdekében” – jelentette be pénteki Facebook-posztjában Varga Judit igazságügyi miniszter, aki a kormány részéről egyúttal üdvözölte az európai szabályozást, amelynek kidolgozásában -, mint hozzátette – „kezdeményezőként mi is aktívan részt vettünk”.
A szerdán és csütörtökön zajló Airbus Summit 2022 rendezvényen jelentette be az Airbus, hogy együttműködési megállapodást kötött a világ vezető fenntartható kerozin (SAF) gyártójával, a Neste-vel, amelynek értelmében a két vállalat együtt dolgozik az alternatív üzemanyag gyártásának felpörgetésén. Mindkét fél vallja, hogy a fenntartható forrásból származó üzemanyag az egyik legfontosabb eszköz az üvegház hatású gázok […]
Szervezeti változásokat jelentett be az LG Electronics (LG), amelyeknek köszönhetően a vállalat felkészültebben nézhet szembe a jövő kihívásaival. A szervezeti átalakítás elsődleges célja, hogy felgyorsítsa a jövőbeni növekedést, és továbbra is garantálja, hogy az LG egyedi élményt és értéket kínáljon a vásárlók számára. Az LG haladó szellemiségű stratégiájának egyik legfontosabb eleme a vállalati ügyfélélmény-központ (CX […]
A Google internetes óriáscég és videószolgáltatója, a YouTube 13,2 millió dolláros támogatást jelentett be egy új, tényszerűség-ellenőrző alap létrehozására az online félretájékoztatás elleni küzdelem érdekében – tájékoztatott a Google kedden Brüsszelben. A félretájékoztatás elleni küzdelem online csúcstalálkozóján bejelentetett finanszírozást a nemzetközi újságírókból álló Poynter Intézet egyik részlege, a nemzetközi tényszerűség-ellenőrző hálózat (International Fact-Checking Network, IFCN) […]
A Twitter Inc. vezérigazgatója, Elon Musk hétfőn azt állította, hogy az Apple Inc. korábban azzal „fenyegetőzött”, hogy eltávolítja a Twittert az App Store-ból.
A Bloomberg által idézett forrás szerint az egyik legnagyobb kínai gyártóközpontban zajló zavargások miatt idén 6 millióval kevesebb Pro szériás Iphone készülhet, mint amennyire az Apple számított.