A dán pénzügyminisztérium új prognózisa szerint a bruttó hazai termék (GDP) 3,8 százalékkal bővülhet az idén a lakossági fogyasztás fellendülésének, az export növekedésének és az alacsony fertőzési aránynak köszönhetően.
Augusztusban négyhavi csúcsra emelkedett az eladott új lakások száma az Egyesült Államokban, de az árak emelkedése miatt messze elmaradt az egy évvel korábbi mögött a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau közleménye alapján.
A német Daimler konszern elektromos autói akkumulátor-ellátásának biztosítása céljából csatlakozik a Stellantis autóipari konszern és a francia TotalEnergies közös ACC akkumulátorgyártó vállalkozásához.
Átmenetinek tartja az euróövezeti infláció számos hajtóerejét az Európai Központi Bank (EKB) elnöke Christine Lagarde, és véleménye szerint ezek a rendkívüli hatások jövőre már el fognak csitulni.
Megállt a maginfláció csökkenési trendje és egy év óta először stagnáltak a friss élelmiszer árváltozását nem tartalmazó fogyasztói árak Japánban augusztusban, ami az energiaköltségek emelkedésének és a turizmus fellendülésének volt köszönhető.
Csökkenéssel indult a kereskedés a főbb nyugat-európai részvénypiacokon pénteken. A kockázatvállalási kedvet visszavetik a súlyos fizetési nehézségekkel küzdő China Evergrande körüli bizonytalanságok.
Stabilan, de az utóbbi egy év leggyengébb ütemével nőtt az amerikai magánvállalatok teljesítménye szeptemberben a szűk ellátási keresztmetszetek és a csúcsra járó kereslet szorításában, alátámasztva azokat a várakozásokat, hogy a harmadik negyedévben meredeken lassul a gazdaság növekedése.
Enyhültek csütörtökön azok a félelmek, hogy sokkhatást okozhat a globális pénzpiacokon a második legnagyobb kínai ingatlanfejlesztő csoport esetleges csődje, miközben a hitelezők azt várják, hogy kiderüljön, mennyit kaphatnak vissza befektetett tőkéjükből.
Az AMC vezérigazgatója szerint „meg kell találni a módját hogyan tudjuk elfogadni a Dogecoint, mint fizetőeszközt.”
Már sokszor láttuk a mostani forgatókönyvet a tőzsdéken.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.