2024 október 04
NEMZETKÖZI PIACOK
  1. Főoldal
  2. Kategória


AMERIKA

Kettős mandátum – az igazi gordiuszi csomó

Pénteken érkezett adat az amerikai foglalkoztatottságról. Az Egyesült Államokban áprilisban 253 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami jelentősebb mértékben felülmúlta az elemzői várakozásokat. A munkaerőpiac továbbra is nagyon feszes tehát a világ legnagyobb gazdaságában, ez pedig a Fed politikáját is alakíthatja. Az amerikai jegybank szerepét betöltő intézménynek ugyanis az Európában megszokottakkal ellentétben kettős mandátuma van. […]

AMERIKA

Erősebb az amerikai munkaerőpiac a vártnál

Az Egyesült Államokban az elemzők által vártnál jóval több új munkahely jött létre áprilisban a nem mezőgazdasági ágazatokban, miközben a munkanélküliségi ráta 3,4 százalékra csökkent a márciusi 3,5 százalék után.

NEMZETKÖZI PIACOK

Szép volt Adidas

A vártnál kevésbé csökkenő bevétellel zárta az első negyedévet a német Adidas AG, a világ második legnagyobb sportszergyártója.

EURÓPA

Ömlenek a turisták Spanyolországba

Spanyolország 13,7 millió turistát fogadott az idei első negyedévben, 41 százalékkal többet, mint egy éve – közölte a spanyol statisztikai hivatal (INE) csütörtökön.

FELTÖREKVŐ PIACOK

Nem ezt vártuk Kína

Elemzők által vártnál jelentősebben lassult a kínai szolgáltatóipar teljesítményének növekedési üteme áprilisban a Caixin beszerzésimenedzser-index (BMI) alakulása alapján.

EURÓPA

Sokan dolgoznak a Spanyoloknál

Spanyolországban a kedvező márciusi eredmény után áprilisban is csökkent a munkanélküliek száma, mintegy 2,6 százalékkal, 74 ezerrel az előző hónaphoz viszonyítva – közölte a spanyol munkaügyi minisztérium csütörtökön.

NEMZETKÖZI PIACOK

Ez igen Hugo Boss!

A Hugo Boss német ruházati és divatcikk kereskedő vállalat növelte bevételét és profitját az idei első negyedévben éves összevetésben.

EURÓPA

Vártnál rosszabb német számok

A német feldolgozóipar új megrendelései havi összevetésben 2020 áprilisa óta a legnagyobb mértékben csökkentek idén márciusban.

EURÓPA

Jól teljesítenek a románok

Romániában a nyers adatok szerint 5,2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene az idei első negyedévben a tavalyi év azonos időszakához mérten – közölte pénteken az országos statisztikai intézet (INS). A szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint a növekedés 5,1 százalékos volt.

EURÓPA

Cseh kiskereskedelem, számokban

Csehországban márciusban 8,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom az egy évvel korábbihoz képest a februári 6,8 százalék után – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal pénteken Prágában.

1 311 312 313 314 315 816