Pluszban indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. A londoni FTSE index 0,12 százalékkal, a frankfurti DAX index 0,36 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,50 százalékkal erősödött a kereskedés kezdetén. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,44 százalék növekedést jelzett nyitáskor. Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 35 centtel (0,38 százalékkal), 92,55 dollárra nőtt. Az arany ára […]
Ukrajnába érkezett a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége, hogy a kijevi vezetéssel egyeztessen egy újabb hitelrészlet megadásának a feltételeiről. Amennyiben a tárgyalások sikeresen zárulnak, Ukrajna várhatóan az év végéig megkapja az IMF-hitel harmadik részletét, mintegy 900 millió dollárt. Az IMF igazgatósága június végén döntött arról, hogy megadja a négy évre szóló, 15,6 milliárd dolláros program második, […]
Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben gyorsult a kínai gazdaság teljesítménye szeptemberben mind a feldolgozóipari, mind a szolgáltató szektorban – derül ki a nemzeti statisztikai hivatal (NBS) adataiból, amelyeket a logisztikai információs központ (CLIC) összesített. A CLIC feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe (BMI) a várt 50 pont helyett 50,2 pontra nőtt szeptemberben az augusztusi 49,7 pontról. A BMI […]
Vegyesen mozogtak a vezető ázsiai tőzsdék hétfőn, amikor nem volt kereskedés a sanghaji, a hongkongi és a szöuli börzén. A térség irányadó tőzsdéje, a tokiói börze Nikkei 225 indexe 0,21 százalékkal, 31 793 pontra csökkent. A részvények szélesebb körét felölelő Topix index 0,17 százalékkal gyengült. A már szintén bezárt tajvani tőzsde 1,27 százalék pluszban, viszont […]
A Green Day slágeréhez hasonló érzéseket kelhetett a befektetőkben az elmúlt hónap gyengélkedése. Az S&P 500 az idei leggyengébb hónapját zárta, közel 5 százalékot zuhant. Viharosan alakult a szeptember az amerikai börzék számára. A hónap utolsó kereskedési napját is többnyire csökkenéssel zárták a részvények pénteken. Az amerikai részvények többnyire esésbe kapcsoltak szeptemberben az inflációs adatok […]
Igen fontos választás zajlik ma a szomszédban, kiderül, hogy Robert Fico visszatér-e Szlovákia élére miniszterelnökként.
A befektetők hamarosan láthatják az adatokat, amelyet minden negyedévben türelmetlenül várnak. A Tesla hétfőn fogja nyilvánosságra hozni a harmadik negyedéves szállítási számait. A valós adatok nagyban eltérhetnek, az eseteként szélsőséges becslésektől. „Az elemzői becsléseknél szokatlanul nagy szórást láthatunk ebben a negyedévben.” – írta csütörtök esti jelentésében George Gianarikas, a Canaccord elemzője. Igaza van az elemzőnek. […]
Az elemzői várakozásokkal összhangban nőttek a személyi jövedelmek és kiadások az Egyesült Államokban augusztusban a washingtoni kereskedelmi minisztérium, a Bureau of Economic Analysis pénteki jelentése alapján. A személyi jövedelmek az elemzői várakozásokkal összhangban 0,4 százalékkal emelkedtek augusztusban az előző havihoz képest, a 0,2 százalékos júliusi bővülés után. A személyes kiadások a piac által vártnak megfelelően […]
Németországban a várakozásoknak megfelelően stagnált szeptemberben a munkanélküliségi ráta – derült ki a német szövetségi munkaügyi hivatal, a Bundesagentur für Arbeit (BA) pénteken közzétett adataiból. Szeptemberben Németországban a munkanélküliek száma 10 ezerrel, 2 millió 642 ezerre emelkedett szezonálisan kiigazítva augusztushoz képest. Elemzők előzetesen 15 ezres növekedést vártak. A szezonálisan kiigazított munkanélküliségi ráta az elemzői várakozásokkal […]
Szeptemberben a vártnál jobban mérséklődött az éves infláció az euróövezetben – közölte nem végleges adatként az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken. Az euróövezetben az augusztusi 5,2 százalékról 4,3 százalékra, 2021 októbere óta a legalacsonyabbra csökkent az éves infláció szeptemberben. Szakértői várakozások átlagában 4,5 százalék szerepelt. Az energiaárak csökkenése szeptemberben 4,7 százalékra gyorsult az […]