Az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy hét tagállam, köztük Magyarország összesen legfeljebb 1,2 milliárd euró (mintegy 470 milliárd forint) állami támogatást nyújtson egy, a felhő- és pereminformatika-technológiák területét érintő közös európai kezdeményezéshez – közölte a brüsszeli testület kedden. Az uniós bizottság közleménye szerint a jóváhagyott Újgenerációs felhő-infrastruktúra és -szolgáltatások (CIS) nevű kezdeményezés elő fogja segíteni, hogy […]
Leminősítés valószínűségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Kína államadós-kockázati minősítésének kilátását kedden a Moody’s Investors Service. A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal indokolta a döntést, hogy a jelek szerint a kínai kormány a pénzügyi stresszhelyzetben lévő regionális és helyi önkormányzatok finanszírozási támogatására készül. A cég megítélése szerint ez széles bázisú, lefelé ható kockázatokkal terheli Kína […]
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 77,56 pontos, 0,13 százalékos csökkenéssel, 58 432,29 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 9,3 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Sághy Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta, a hétfői történelmi rekord után a befektetők pozíciózárása miatt az előző […]
A vártnál nagyobb mértékben nőtt az amerikai szolgáltatóipar teljesítménye novemberben az ISM gazdaságkutató intézet szolgáltatóipari beszerzésimenedzser-indexe (BMI) szerint. Az Ellátásilánc-menedzsment Intézet (Institute for Supply Management – ISM) kedden azt közölte, hogy novemberben az index az októberi 51,8 pontról az elemzők által várt 52,0 pont helyett 52,7 pontra emelkedett. A BMI 50 pont feletti értéke a […]
Az Aspen Pharmacare (APNJ.J) tovább terjeszkedik Kínában a svájci Sandoz csoport (SDZ.S) kínai üzletágának megvásárlásával – közölte hétfőn a dél-afrikai vállalat. Az üzlet részeként az Aspen leányvállalata (Aspen Global Incorporated) megvásárolja egy olyan bevált termékekből álló portfólió értékesítési és szellemi tulajdonjogait is, amelyek közé tartozik a Sandostatin, az Aclasta és a Voriconazol. A megvásárolt licenccel […]
A német járműipari vállalatok üzleti hangulatát jelző mutató enyhén csökkent novemberben a müncheni ifo gazdaságkutató intézet legfrissebb felmérése szerint. Az ifo intézet (ifo Institut – Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung an der Universität München e.V.) honlapján publikált összefoglaló alapján az ágazat vállalatainak az üzleti környezetről alkotott véleményét számszerűsítő mutató értéke mínusz 16,8 pontra csökkent az októberi mínusz […]
Csökkent a gyáripari megrendelések értéke az Egyesült Államokban októberben havi szinten. Közölte a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau. Az amerikai gyáripari megrendelések értéke havi bázison 3,6 százalékkal, 2020 áprilisa óta a legnagyobb mértékben csökkent októberben a szeptemberi 2,3 százalékos emelkedés után. Az elemzői várakozások átlagában kisebb mértékű, 2,8 százalékos havi szintű zsugorodás […]
A vártnál kevésbé javult decemberben a befektetői hangulat az euróövezetben a Sentix GmbH gazdaságkutató intézet legfrissebb kimutatása szerint. A Sentix befektetői hangulatindexe decemberre mínusz 16,8 pontra, május óta a legmagasabb értékre javult a novemberi mínusz 18,6 pontról, de elmaradt a várt mínusz 15,0 ponttól. Decemberben a befektetői hangulatindex már sorban a harmadik hónapban javult. Az […]
Vegyesen, többségében emelkedő indexekkel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon. Hétfőn a tőzsdék túlnyomórészt veszteséggel zártak. A páneurópai STOXX 600 index 0,08 százalékkal alacsonyabban, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index 0,05 százalékos emelkedéssel kezdte a keddi kereskedést. Londonban az FTSE 100 index 0,44 százalékkal csökkent a nyitáskor, a frankfurti DAX 0,06 százalékkal magasabban […]
Törökországban gyorsult a fogyasztói áremelkedés novemberben. A török statisztikai hivatal (Türkiye Istatistik Kurumu – TÜIK) hétfőn ismertetett adatai szerint az éves fogyasztói áremelkedés mértéke novemberben 61,98 százalékra, tavaly december óta a legmagasabbra emelkedett az októberi 61,36 százalékról. Elemzői várakozások átlagában azonban még magasabb, 63,0 százalékos novemberi éves infláció szerepelt. Az infláció emelkedéséhez novemberben főként a […]