Svédországban véget ért az évtizedek óta tartó ingatlanpiaci fellendülés, a lakásárak az év eleji csúcsértékükhöz képest szezonális kiigazítással számolva 12 százalékkal, nominálisan pedig 15 százalékkal csökkentek idén, és a monetáris szigorítás folytatása további áresést vetít előre. A Bloomberg hírügynökség összefoglalója szerint az ingatlanpiac visszaesése a recesszió elmélyülésével fenyeget Skandinávia legnagyobb gazdaságában. Az előrejelzés szerint az […]
Az eddiginél nagyobb mértékben kell csökkenteni a földgázfogyasztást Németországban az ellátásbiztonság megőrzéséhez – mondta egy hétfői interjúban a közüzemi hálózati felügyelet (Bundesnetzagentur) vezetője. Klaus Müller a Der Tagesspiegel című lapban közölt interjúban kiemelte, hogy az ország a néhány hónappal korábbi állapotokhoz képest jóval felkészültebben vág bele a télbe, hiszen már Norvégia, Hollandia, Belgium és Franciaország […]
Októberben nőtt a német külkereskedelmi áruforgalom az egy évvel korábbihoz képest, az oroszországi export viszont felére, az import pedig volumenben közel harmadára csökkent a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis hétfői jelentése alapján. Októberben Németország összesen 135,3 milliárd euró értékben exportált árucikkeket, 11,4 százalékkal többet, mint 2021 októberében. Az októberi áruimport 130,1 milliárd eurót tett […]
Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Novemberben 16,2 százalékra emelkedett az éves infláció Csehországban az októberi 15,1 százalékról – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal hétfőn Prágában. Az infláció növekedése valamivel magasabb a vártnál, az elemzők néhány tizedszázalékos növekedést jeleztek előre. Havi összehasonlításban novemberben 1,2 százalékos volt a csehországi drágulás. „A fogyasztói árak novemberben havi összevetésben […]
Felgyorsítja a napelem beruházásokat Európa az EIT InnoEnergy vezetésével
Indexcsökkenéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon.Pénteken a tőzsdék nyereséggel zártak, miután előzőleg öt napon keresztül estek az indexek. A tőzsdei befektetők elsősorban a makrogazdasági kilátások értékelése és a monetáris politika várható pályája alapján hozzák meg döntéseiket. A piaci konszenzus szerint a Fed, az EKB és a Bank of England a héten esedékes […]
A vártnál valamivel gyorsabban, 0,5 százalékkal emelkedett a brit hazai össztermék (GDP) októberben az előző hónappal összevetve – közölte hétfőn a brit statisztikai hivatal (ONS). Az előző hónapban 0,6 százalékos visszaesést mértek a brit gazdaságban havi összevetésben mérve. Hétfői ismertetésében az ONS hangsúlyozza, hogy a szeptemberi visszaesésben része volt a szeptember 8-án elhunyt II. Erzsébet […]
Kamatdöntő ülést tart a Fed és az EKB is, lesz ok az izgalomra.
Az Egyesült Államok szerint az egyik ország mindenkinél többet segíthet az oroszoknak
Zavart okoz az uniós piacon az élelmiszerek csomagolásán található tápértékjelölések túlkínálata, ezért az Európai Bizottság (EB) bevezetne egy harmonizált rendszert (FOPNL), amelyet Magyarország is támogat – közölte az Agrárminisztérium (AM) élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára pénteken Budapesten.