2025 március 03
A Gazdaság rovatot az támogatja
Gazdaság

Csökkent a be nem jelentett foglalkoztatás Magyarországon

Az idei nyáron volt a legkedvezőbb mind a szabálytalan munkáltatók, mind a szabálytalanul foglalkoztatott munkavállalók aránya 2015 óta a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság szokásos, nyári akcióellenőrzése alapján. A be nem jelentett foglalkoztatás mértéke is mérséklődött, 26 százalék alá csökkent az arányuk az ellenőrzött munkavállalók esetében – ismertette hétfői közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM). A kormány célja, hogy […]

Gazdaság

Csökkent a Foxconn negyedéves nyeresége

Csökkent a tajvani Foxconn, a világ legnagyobb számítástechnikai és távközlési technológiai beszállító vállalatának nyeresége az idei második negyedévben. A Foxconn – eredeti nevén Hon Hai Precision Industry Co. – adózott eredménye 33 milliárd tajvani dollár volt (371,25 milliárd forint), 1 százalékkal kisebb a tavalyi második negyedévi 33,29 milliárd tajvani dollárnál. Az elemzői várakozások átlagában szerényebb, […]

Gazdaság

A „Babaváró” korosztály vesztesei: 30-40 év közöttiek az ingatlanpiacon

Változatos igényekkel és a pandémia éve óta enyhülő aktivitással szerepel a 30-40 év közötti korcsoport a hazai ingatlanpiacon. A megfizethetőbb négyzetméterárak miatt többségük új helyett használt ingatlant vásárolt, a vevői motivációt főként a nagyobb ingatlanba költözés vagy az első lakás vásárlása adta, az ügyletek 17%-ban pedig befektetési céllal szerződtek. A korosztály 62%-a a kerttel rendelkező […]

NYERSANYAG

Komoly piaci zavarokat okozhat az ukrán gabona

A globális élelmiszerárak emelkedését hozhatja a fekete-tengeri gabonaszerződés július 18-ai megszűnése, vetítik előre az OTP Agrár szakértői a gabona-megállapodás megszűnése utáni helyzetet elemezve. A fekete-tengeri gabonaegyezmény keretein belül megvalósult élelmiszerexport idén márciusihoz képest áprilisban 29, májusban pedig 66 százalékkal csökkent, és a júniusi érték is csak közel fele volt (2 millió tonna) a márciusinak. Oroszország […]

Gazdaság

Hogy kerülhetik el a csődöt a helyi üzletek?

A világjárvány után a rezsiáremelés adta meg a kegyelemdöfést több ezer hazai vállalkozásnak. Az utóbbi egy évben országosan közel 4600 kiskereskedelmi üzlet húzta le a rolót Magyarországon. A Minner.hu kreatív gerillamarketing kampánya arra hívja fel a figyelmet, hogy üzleti információk gyűjtésével, kutatással, önfejlesztéssel elkerülhető lenne sok vállalkozás bukása.Budapest, 2023. augusztus 10. A G7 januári gyűjtése alapján a Nagykörút pesti […]

Gazdaság

MNB: kiemelten kell figyelniük a bankoknak a likviditásra

Az MNB körlevélben szólította fel a hitelintézeteket likviditásmenedzsmentjük proaktív megerősítésére a recessziós hatások, illetve a bankbetéteket érintő potenciális elszívó jelenségek okozta likviditási kockázatok miatt. A szabályozói limit feletti ajánlott likviditási puffert, továbbá beavatkozási szintet nem alkalmazó bankok – az eddigieken felüli – folyamatos monitoringra és kiemelt jegybanki adatbekérésekre számíthatnak. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) frissen […]

Gazdaság

Így csökkenti egy jó alku a lakáshitelkamatokat 4 százalék alá

A kereslet még visszafogottnak mondható a használt lakások piacán, de a korábbi bizonytalanság enyhülni látszik, elsősorban a tartósan csökkenő infláció és az óvatosan, de mérséklődő lakáshitelkamatok miatt. Ebben a helyzetben azonban az alkupozíciót érdemes kihasználnia a vevőjelölteknek, ami a vásárláshoz felvett lakáshitel szempontjából is nagyon fontos lehet – derül ki az ingatlan.com és a money.hu […]

DEVIZA

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggel a bankközi devizapiacon péntek estéhez képest. Egy euró 382,92 forintra erősödött fél hétkor a péntek esti 382,42 forintról. A svájci frank árfolyama 398,22 forintról 399,14 forintra nőtt, a dollár pedig 348,97 forintról 350,16 forintra drágult. Az euró jegyzése a péntek esti 1,0956 dollárról 1,0934 dollárra gyengült.

Gazdaság

A legtöbb helyen befejeződött az aratás

Hazánkban a legtöbb helyen gyakorlatilag befejeződött az aratás, az ország kenyere a kihívások ellenére idén is biztosított. Ezt közölte Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt héten lehullott jelentős mennyiségű csapadék megnehezítette és megakasztotta a betakarítási munkákat. A még le nem aratott gabonák sok helyen megdőltek. A kedvezőtlen időjárási […]

NYERSANYAG

Olaj pánik – még a háború előtt történt utoljára hasonló

OPEC találkozó után eléggé felforrt a hangulat az olaj piacán, és a csoporttól nem várhatunk segítséget. Elkötelezettek az olajárak emelése mellett, és a júniusban bevezetett csökkentést folyamatosan meghosszabbítják. Ezzel egyre nagyobb nyomás alá helyezik az olajpiacot. A kínálat csökkent és a keresleti kilátások javultak, és ez az elmúlt hetekben kilőtte az árfolyamot. A háború előtt […]

1 314 315 316 317 318 863