A jövő héten kamatdöntő ülést tart a jegybank, a Pénzügyminisztérium (PM) részletes tájékoztatót ad az államháztartás október végi helyzetéről, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pedig a szeptemberi kereseti és a harmadik negyedéves beruházási adatokat teszi közzé. Kedden tartja következő kamatdöntő ülését a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa. Októberben a tanács nem változtatott az alapkamaton, […]
A magyar állampapírpiac az elmúlt héten is erős érdeklődést váltott ki a befektetők körében, ami a lakossági bizalom fokozatos helyreállását jelzi. A friss adatok alapján az eladások összértéke meghaladta az 55 milliárd forintot, így a piac stabilitása és vonzereje egyre meggyőzőbbnek tűnik a befektetők számára. A befektetői aktivitás kiemelkedően jónak mondható, mivel a legtöbb papír […]
A magyarországi üzemanyagárakra ható legfontosabb tényezők ezen a héten is kiemelkedő figyelmet kapnak. A nemzetközi olajárak enyhülése kedvező hatással bírhat, egyelőre azonban a forint jelentős gyengülése az erős dollárral szemben teljesen elnyomja az olajárcsökkenés pozitív hatásait. Ha ilyen tempóban haladunk, akkor akár ezen a héten is már a 400 forintos dollárárfolyam fenyegethet minket. Nyakunkon a […]
Kína devizatartaléka csökkent októberben a szeptemberi 8,5 éves csúcsnak számító szintről az ország devizafelügyeletének (SAFE) adatai szerint. Csökkent a devizatartalék, de így is a legnagyobb volt a világon A devizatartalék 55,3 milliárd dollárral (1,7 százalékkal) 3261,1 milliárd dollárra csökkent 3316,4 milliárd dollárról, de így is a legnagyobb volt a világon. Elemzők azzal számoltak, hogy a […]
Négy nehéz év után 2025-től jövőre a pandémia előtti időszak növekedési üteméhez térhet vissza a magyar gazdaság. Ehhez megfelelő alapot biztosít a fegyelmezett fiskális politika. Mondta Varga Mihály pénzügyminiszter Budapesten, a 25 éves Figyelő Top 200 gálaestjén. A tárcavezető ismertette: az Országgyűlésnek hétfőn benyújtandó költségvetési tervezetben 3,7 százalékos hiánycéllal számolnak az idei 4,5 százalék és […]
Az elmúlt héten az amerikai elnökválasztás Donald Trump jelentős győzelmével zárult. Ez nemcsak politikailag, hanem gazdaságilag is erős hullámokat vetett. Trump győzelme után a dollár piacán azonnal volatilitás bontakozott ki, amit a forint is megérzett. Szerdán egészen a 385-ös szintig menetelt az USD/HUF árfolyam, majd egy csütörtöki korrekció után pénteken a 380-as szinten zárt. Ilyen árfolyamszinteket […]
Az utóbbi két hétben folyamatosan emelkedő befektetői érdeklődés volt tapasztalható az állampapírpiacon, ami biztató jel a lakossági befektetők bizalmának növekedésére. A legfrissebb adatok szerint a lakossági befektetők csak úgy szórták múlt héten a milliárdokat az állampírokba. Az összesített eladások meghaladták az 55 milliárd forintot, ami a piac stabilizálódását jelzi. Állampapír – A BMÁP és MÁP […]
A magyar állampapírok hosszú ideje a magyar lakosság számára az egyik legnépszerűbb befektetési eszköznek számítanak. Ezek a befektetések nemcsak a magas hozamlehetőség miatt vonzók, hanem mert állami garanciával rendelkeznek, ami kiemelten biztonságossá teszi őket. A Magyar Állam garantálja a tőke és a kamatok visszafizetését. Így a befektetők biztosak lehetnek abban, hogy megtakarításaik egy stabil és […]
A magyar állampapírpiacon az elmúlt két hétben folyamatosan növekvő érdeklődést tapasztalhattunk, ami bíztató jele a lakossági befektetők aktivitásának. A legfrissebb adatok szerint a vásárlási kedv továbbra is emelkedik, és a hónap végére egyre több befektető fordul bizalommal a forintos állampapírokhoz. Az összesített eladások ismét átlépték az 50 milliárd forintos küszöböt, ami biztató jele a piac […]
A legutóbbi, szerdai aukción az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 6 hónapos diszkont kincstárjegyeket értékesített, ahol az aukciós átlaghozam 5,44 százalék volt, ami 19 bázisponttal magasabb az előző aukcióhoz képest. Az elsődleges forgalmazók 7,5 milliárd forintnyi ajánlatából az ÁKK 4,0 milliárd forintot fogadott el. A másodpiacon kedden a 6 hónapos lejáratra 5,51 százalékos referenciahozam alakult ki. […]