Fél év alatt 37 százalékkal nőtt világ legnagyobb szuverén vagyonalapja, a norvég nyugdíjalap magyar befektetéseinek értéke. A norvég alap főként állampapírokba és a legnagyobb hazai tőzsdei cégek részvényeibe fektetett. A norvég nyugdíjalap százmilliárdokat fektetett Magyar állampapírokba és tőzsdei cégekbe A világ legnagyobb állami vagyonalapja, a Norvég Szuverén Alap (Government Pension Fund Global – GPFG) látványos […]
Júliusban ismét 2 százalékon állt meg az infláció az euróövezetben. Ez a második hónap, hogy sikerült teljesíteni az EKB-nak a tervezett célját. Az energiaárak tovább csökkentek, az élelmiszerek és iparcikkek ára viszont gyorsabban emelkedett, és nagy különbségek látszanak az egyes tagállamok között. Az Eurostat legfrissebb adatai szerint júliusban is 2 százalék volt az éves infláció […]
2025 júniusában az ipari termelés jelentős, 4,9 százalékos visszaesést mutatott az előző évhez képest, főként a járműgyártás exportjának gyengélkedése miatt. A feldolgozóipar szinte minden alága csökkenést könyvelt el, miközben az új ipari rendelések volumene 15,6 százalékkal esett vissza, jelezve a kereslet további lanyhulását. Visszaesett az ipari termelés júniusban, főként az export húzta le a számokat […]
Hihetetlen volt az állampapírok csütörtöki akciója. Durva nyolcszoros kereslet volt a tízéves kötvényekre. Az aukción a 12 hónapos kincstárjegyre a meghirdetett összeg másfélszeresére, a 10 éves kötvényre pedig nyolcszorosára érkeztek ajánlatok. A hozamok mérséklődtek. Elképesztően erős volt a befektetői érdeklődés az ÁKK aukcióin – a 12 hónapos kincstárjegyekre másfélszeres túljegyzés érkezett A csütörtöki állampapír-aukciókon jelentős […]
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa júliusban egyhangúlag döntött az alapkamat 6,50 százalékon tartásáról. A jegybank továbbra is szigorú monetáris politikát folytat, mivel az inflációs kockázatok és a geopolitikai feszültségek tartós óvatosságot indokolnak. Egyhangú döntéssel tartotta szinten az alapkamatot a jegybank A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa júliusban egyhangúlag szavazott az alapkamat 6,50 százalékon történő […]
Újabb erős túljegyzés mellett értékesített szerdán 20 milliárd forintnyi 3 hónapos diszkont kincstárjegyet az ÁKK. Az átlaghozam 6,12 százalék volt. A meghirdetett mennyiséget az elsődleges forgalmazók elkapkodták. Az ÁKK nem növelte a kibocsátást. Erős volt a kereslet a 6 hónapos diszkont kincstárjegy iránt Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) szerdai aukcióján ismét erős érdeklődés mutatkozott a […]
Kétszeres túljegyzés mellett értékesített 20 milliárd forintnyi 3 hónapos diszkont kincstárjegyet az ÁKK, az átlaghozam 6,09 százalék volt. A meghirdetett mennyiséget az elsődleges forgalmazók elkapkodták. Az ÁKK nem növelte a kibocsátást. Magasan a kínálat felett volt újra a kereslet a diszkont kincstárjegy iránt Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján ismét erős érdeklődés mutatkozott a […]
A gazdasági hírek újfent vegyes képet mutatnak az iparban és az építőiparban. A KSH adatai a jövő héten érkeznek. Az első becslés szerint az ipari termelés éves szinten 4,9 százalékkal visszaesett, míg az építőipar vegyes képet mutatott. Az egyéb építmények teljesítménye jelentősen nőtt, az épületeké viszont csökkent. A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) […]
Idén júliusában a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet Magyarországon. A legnagyobb drágulás a friss gyümölcsöknél, a csokoládénál és a kávénál volt, miközben a háztartási energia és a szolgáltatások árai is érezhetően emelkedtek. Emelkedett a fogyasztói árak üteme júliusban 2025 júliusában ismét gyorsult a drágulás üteme Magyarországon. AKözponti Statisztikai […]
Rekordérdeklődés volt az érdeklődés a csütörtöki állampapír aukción. Több mint kétszeres túljegyzés volt az államkötvények aukcióján. A meghirdetett mennyiséget az elsődleges forgalmazók elkapkodták. Az ÁKK az emelkedő átlaghozamok mellett részben növelte, részben visszafogta a kibocsátást. A kereslet miatt megduplázta a kibocsátást az ÁKK A várakozásokat messze túlszárnyaló kereslet mellett bonyolította le csütörtöki államkötvény-aukcióját az Államadósság […]
Az idei év júniusában újabb lendületet vett a hazai kiskereskedelem. A forgalom volumene éves alapon 3 százalékkal nőtt, amit főként az élelmiszerüzletek, a nem élelmiszer-kiskereskedelem és az online vásárlások hajtottak. A friss KSH-adatok alapján a fogyasztás élénkülése továbbra is stabil, miközben egyes szektorok, például a használtcikk-kereskedelem visszaesést mutatott. Tovább bővül a kiskereskedelem és már minden […]
Erős üzleti félévet zárt a Richter: a gyógyszergyártó árbevétele 11 százalékkal, 465,5 milliárd forintra nőtt, miközben több üzletága a Vraylar és a nőgyógyászati szegmens pedig kétszámjegyű növekedést ért el. Bár a profit csökkent az árfolyamnyereség hiánya miatt, a működési eredmény és a cash flow stabil, a cég pedig tartja éves előrejelzését. Erőteljes üzleti teljesítményről számolt […]
Soha nem látott mértékben nőtt a vállalkozások beruházási kedve a Széchenyi Kártya Programban. Az év első hét hónapjában több mint 10 ezer hitelkérelmet adtak be, összesen 310 milliárd forint értékben. A 3 százalékra csökkentett kamat még a nyári uborkaszezonban is mozgásban tartotta a gazdaságot Minden eddiginél nagyobb lendületet kapott a hazai kkv-k beruházási aktivitása […]
Kulcsfontosságú gazdasági mutatók érkeznek a jövő héten. Jön az ipar, a kiskereskedelem és az infláció júniusi–júliusi adatsora, pénteken pedig a Nemzetgazdasági Minisztérium teszi közzé az államháztartás július végi helyzetéről szóló gyorstájékoztatót. Erős makrogazdasági hét elé nézünk, érkeznek az ipar, infláció és államháztartási adatai A jövő hét kiemelkedő jelentőségű makrogazdasági adatokat hoz, amelyek rávilágíthatnak a magyar […]
Stabil növekedést mutatott fel az Erste-csoport 2025 első félévében. 1,66 milliárd eurós profitot ért el, miközben tovább nőtt a hitel- és betétállomány a régióban. A nyereséget azonban visszafogták a megemelt bankadók és költségek. A csoport 7 milliárd eurós lengyelországi terjeszkedéssel erősíti közép-kelet-európai jelenlétét. Stabil félévet zárt az Erste-csoport Az Erste-csoport 2025 első félévében 1,66 milliárd […]
Elképesztő volt az érdeklődés a csütörtöki állampapír aukción. Közel háromszoros túljegyzés volt a diszkont kincstárjegyek aukcióján. A meghirdetett mennyiséget az elsődleges forgalmazók elkapkodták, főleg a rövidebb futamidejű diszkont kincstárjegyeket. Az ÁKK az emelkedő átlaghozamok mellett részben növelte, részben visszafogta a kibocsátást. Rekordkereslet a diszkont kincstárjegyekre Az ÁKK 30 milliárd forint értékben hirdetett meg 12 hónapos […]
Az ipari termelői árak júniusban 5,1 százalékkal emelkedtek éves szinten, amit főként a forint gyengülése és a költségek növekedése hajtott. A belföldi és exportértékesítési árak eltérő irányban mozdultak el havi szinten, miközben az élelmiszer- és energiaiparban tovább nőttek az árak. Tovább drágul az ipari termelés amelynek hátterében a forint is ludas Az ipari termelői árak […]
Elképesztő kereslet mellett, enyhén emelkedő hozamszinten értékesítette legfrissebb 6 hónapos diszkont kincstárjegyeit az ÁKK. A túljegyzés közel kétszeres volt, a kialakult 6,19 százalékos átlaghozam pedig enyhe korrekciót jelez a rövid lejáratú állampapírok piacán. Megugrott a kereslet a rövid futamidejű magyar állampapírok iránt. A szerdai aukción az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 20 milliárd forint értékben értékesített 6 […]
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.