A téli szünet végéig mindennap várja a kirándulókat a Gyermekvasút. Január 8-ig jár a két feldíszített karácsonyi kocsi, közülük az egyik külső világítást is kapott, így igazi fénykocsiként fut a síneken. Több este az utolsó járatban fényvonat közlekedik, valamint három hétvégi napon nosztalgiavonatokat is indítanak.
2022 egyértelműen az az év volt, amikor az energiafelhasználás, a gazdaságosság minden korábbinál fontosabbá vált.
A Bécsi Gazdasági Kamara felmérése szerint idén főként a kulináris élvezetekről szól a szilveszter a bécsiek számára, akik átlagosan 47 eurót költenek az év utolsó ünnepére. Drága ínyencségek, pezsgő, szilveszteri dekoráció és szerencsehozók – ezek nélkül nincsen szilveszter Bécsben!
Szilveszter éjjelére az előző évinél 60 százalékkal többen foglaltak szállást idén december 29-éig, 2019-hez képest pedig 13 százalékkal nőtt a foglalások száma időarányosan – közölte foglalási adatai alapján a Szallas.hu pénteken az MTI-vel.
Néhány hónap alatt is hatalmasat változott, hogy mi számít hívószónak a hazai lakáspiacon. E fordulatot azonban nem a vevők építészeti ízlése, hanem a négy falon kívüli körülmények átalakulása diktálta. Az OTP Ingatlanpont régióvezetőinek tapasztalataiból egyértelműen kirajzolódik, hogy miként vált ismét slágertermékké a kicsi, s önerőből is azonnal beköltözhető, rezsibarát lakás.
A babaváró hitel és falusi CSOK meghosszabbításával szemben véglegesnek látszik, hogy már csak december 31-ig lehet igényelni az otthonfelújítási támogatást és a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását – írja a Bank360.hu.
Az új jogszabályok szerint 2023. január 9-től csak egy számla marad a SZÉP-kártya mögött, az eddigi három zsebből csak a szálláshely zseb marad meg – közölte az OTP Bank csütörtökön az MTI-vel.
Több családtámogatási kedvezményt is meghosszabbított szerda esti rendeletében a kormány. A legfontosabb változás az, hogy a babaváró hitel, a falusi CSOK, valamint az új építésű lakásoknál igénybe vehető maximum 5 milliós áfavisszaigénylés most lejáró határideje 2024. december 31-ig meghosszabbodik – írja a Bank360.hu.
Egy Mercedesre évi közel 1,9 millió forint CASCO-díjat fizet a tulajdonosa, a legidősebb kötelezővel rendelkező autó pedig 1923-ban készült – derül ki a Netrisk.hu összeállításából, amely a jelenleg is élő szerződések alapján mutatja be az idei biztosítási legeket. A lakásbiztosítások porondján egy 2,2 milliárd forint értékű ingatlan áll a toplista élén, a legtöbbet utazónak több mint 40 szerződése volt eddig, és a ritkán látogatott célpontok közé tartozik például a Kajmán-szigetek.
Még 2022 utolsó napjai is izgalmakat hoztak a lakáspiacra, mert csak az év végén dőlt el a lejáró lakás- és családtámogatások sorsa. Ráadásul nem várt karácsonyi ajándékot kaptak az átlag feletti gázfogyasztással rendelkező ingatlanok tulajdonosai is. – derül ki az ingatlan.com legújabb elemzéséből, amely a támogatásokról szóló új rendeletek 2023-ban várható hatásait ismerteti.