Sötét mód ikon
2026 július 23
  1. Főoldal
  2. Kategória

ÉLETVITEL


ÉLETVITEL

A NAV több mint 80 millió forintot zárolt egy társaságnál

A bevallási és fizetési fegyelem alapvető hiánya és a várható megtérülés miatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) több mint 80 millió forintot zárolt egy napelemparkokat kivitelező társaság bankszámláján.

ÉLETVITEL

Globális ösztöndíjprogram a Mercedestől

A Mercedes-Benz egy globális ösztöndíjprogram támogatásával segíti a fiatalok fenntarthatósági törekvéseit Magyarországon is

ÉLETVITEL

Jelentősen emelkedik a kutatások támogatása a Széchenyi István Egyetemen

A győri Széchenyi István Egyetem átvállalja oktatói, kutatói és doktoranduszhallgatói tudományos publikációinak közlési díját egy 2021-ben indított program keretében, ráadásul ebben az évben már akár 3500 euróig. A kutatásokat az intézmény Tudományos Ösztöndíjjal is elismeri. Az egyetem mindkét támogatási formára az eddiginél jelentősen nagyobb, összesen 100 millió forintos keretösszeget szán idén.

ÉLETVITEL

Ezért kell növelni az ATM-ek számát a bankoknak, de a Revolut megússza

Kevés az egy főre jutó ATM-ek száma Magyarországon, a készpénzforgalom viszont sokkal nagyobb, mint más országokban. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a hazai hitelintézetekkel egyeztetve hozta létre a jogszabályt, nem minden banknak kell új automatákat telepítenie, és a Revolut is kimaradt a szabályozásból – derül ki a Bank360.hu összeállításából. 

ÉLETVITEL

A NAV felméri az adózók véleményét

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) felméri az adózók véleményét az online ügyintézésről, a visszajelzések segítik a hivatalt ügyintézői felületeinek fejlesztésében – közölte a hivatal pénteken az MTI-vel.

ÉLETVITEL

Nemzetközi szolgáltatóval erősít a Szerencsejáték Zrt.

Új nemzetközi szolgáltatóval erősít a Szerencsejáték Zrt.: a B2B iGaming technológiai szolgáltató EveryMatrix biztosítja a jövőben a fejlett digitális sportfogadási szoftvermegoldásokat és szolgáltatásokat a Szerencsejáték Zrt. TippmixPro márkájának – közölte a társaság az MTI-vel pénteken.

ÉLETVITEL

GVH: internetes csapdára figyelmeztetnek

Az uniós fogyasztóvédelmi hatóságok trükkös gyakorlatra hívják fel a figyelmet az online térben: egyes cégek rejtett módon veszik rá a gyanútlan felhasználókat szolgáltatásaik előfizetésre. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is találkozott már hasonlóval, mostantól pedig a bankkártya-társaságok is segítik a hatóságok a fellépését.

ÉLETVITEL

A légi utasforgalom további növekedését várja a bécsi reptér üzemeltetője

Nőtt tavaly a Flughafen Wien AG utasforgalma, bevétele és nyeresége a cég honlapján csütörtökön publikált beszámoló alapján. A bécsi repteret üzemeltető vállalat megítélése szerint tavaly már visszatért az élet a polgári légi közlekedésbe és az idén a növekedés folytatódása várható.

ÉLETVITEL

Megtartotta alakuló ülését a deregulációs kerekasztal

Megtartotta alakuló ülését a deregulációs kerekasztal csütörtökön Budapesten.

ÉLETVITEL

Termőképességet szolgáló vetésváltási szabályok a KAP-ban

Sokféle lehetőséget és választást kínál az új, 2023 és 2027 közötti uniós támogatási időszakban a Közös Agrárpolitika (KAP) a magyar gazdáknak – fogalmazott Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára szerdán este, a Csongrád-Csanád vármegyei Bordányban tartott fórumon.

ÉLETVITEL

Az Amazon a legértékesebb márka a világon

Az Amazon lett a legértékesebb márka a világon a brit Brand Finance piackutató és üzleti tanácsadó vállalat 2023-es Global 500 ranglistája alapján.

ÉLETVITEL

Bővítik a vállalkozói inkubátorházat a nyírbátori ipari parkban

Bővítik a vállalkozói inkubátorházat a nyírbátori ipari parkban 460 millió forintból, uniós és hazai forrás felhasználásával – közölte a nyírségi kisváros önkormányzata csütörtökön az MTI-vel.

ÉLETVITEL

Recessziós hatás: többen vesznek újracsomagolt termékeket az eMAG-nál

Az elmúlt 12 hónapban közel 25 százalékkal több újracsomagolt terméket vásároltak az eMAG ügyfelei, mint egy évvel korábban. Az új termékeknél kedvezőbb árú, de azonos jótállási és visszaküldési feltételekkel kínált áruknak minden évben jellemzően decemberben, januárban és februárban van szezonja, forgalmuk azonban a tavalyi rezsicsökkentés változásával kapcsolatos kormánybejelentések nyomán is megugrott. A nehéz gazdasági helyzet […]

ÉLETVITEL

A forint gyengülése jót tesz a belföldi turizmusnak

2023-ban a forint gyengülése jót tehet a balatoni turizmusnak

ÉLETVITEL

NAV: célszerű mielőbb nyilatkozni az szja-kedvezményekről

Akinek valamilyen kedvezmény jár a személyi jövedelemadóból, annak érdemes már januárban kitöltenie az adóelőleg-nyilatkozatot, hogy a munkáltatója, kifizetője már a januári fizetésénél figyelembe vegye a kedvezményeket – mutatott rá a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden kiadott közleményében. Megjegyezték, hogy a legegyszerűbb megoldás online módon benyújtani a nyilatkozatot a NAV honlapjáról elérhető Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazással […]

ÉLETVITEL

2023-ban óriásit robbanhat a TikTok-marketing

A nehéznek ígérkező idei évben hatványozottan is fontos lesz a cégek számára, hogy több marketinglábon álljanak egyszerre. Gál Kristóf vállalkozófejlesztési szakember szerint 2023-ban a TikTok lesz a leghatékonyabb marketingeszköz, újra szexivé válnak az offline hirdetések, aki pedig az alacsony árakkal próbál versenyezni, annak komoly problémái lehetnek. Hozzátette, aki nem tudja megmondani, mitől különleges a cége, […]

ÉLETVITEL

Idén ünnepli 50. évfordulóját hazánk első nemzeti parkja

1973-ban alakult meg hazánk első nemzeti parkja, a terület egyedülálló természeti, illetve néprajzi értékeinek megőrzése és védelme céljából. A Hortobágyi Nemzeti Park létrehozását segítette a kormányzathoz benyújtott „Pro Natura” memorandum, amelyet 21 nemzetközi hírű tudós aláírásával hitelesített. A nemzeti park eredetileg mintegy 52 ezer hektáros területen jött létre, amely az elmúlt 50 évben csaknem 82 […]

ÉLETVITEL

A büfékocsik átlagosan 30 százalékkal emeltek árat

A büfékocsit üzemeltető vállalkozások jellemzően kisüzemekből, őstermelőktől szerzik be az alapanyagot, amelyek ára 100-120 százalékkal nőtt az elmúlt egy évben, erre reagálva a büfékocsisok a kínálatukban szereplő termékek árát átlagosan 30 százalékkal növelték – mondta a Food Truck Show Hungary Kft. alapítója pénteken az MTI-nek.

1 59 60 61 62 63 110

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.