Hajszálnyit izmosodott a forint
Erősödött a forint a hét végén a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
Erősödött a forint a hét végén a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
Csökkenő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 43 662,95 ponton zárt pénteken, 194,67 ponttal, 0,45 százalékkal magasabban, mint egy hete.
Júliusban 3,3 százalékra emelkedett a munkanélküliség Csehországban a júniusi 3,1 százalékról – közölte a munkaügyi hivatal hétfőn Prágában. Július végén az álláskeresők száma Csehországban meghaladta a 240 ezret.
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a hét végén a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
Napi 70-100 kilométert tesznek meg a legtöbben hétköznapokon elektromos autójukkal, általában bevásárlásra, munkába járásra, illetve a gyerek szállítására használják, külföldre még kevesen utaznak vele a Jövő Mobilitása Szövetség szerint, főként azért, mert nem minden országban egyszerű a töltésük.
Harmincezer látogatót várnak az idei Farmer Expóra, amelyet augusztus 17-20. között rendeznek meg a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán – jelentették be a szervezők sajtótájékoztatón a cívisvárosban.
A londoni piac kivételével többségében erősödéssel nyitottak a főbb nyugat-európai részvénypiacok csütörtökön.
Csökkenő forgalomban esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 41 805,28 ponton zárt pénteken, 522,39 ponttal, 1,23 százalékkal alacsonyabban mint egy hete.
Dél-Korea gazdasági teljesítménye 2,9 százalékkal nőtt az idei második negyedévében az előző év azonos időszakához képest, ami némi lassulást jelez az első negyedévi 3 százalékos emelkedéshez képest.
Lovasturisztikai hálózat épült ki Észak-Magyarország és az Észak-Alföld régiók területén 700 millió forint uniós támogatásból – tájékoztatta a Magyar Lovas Turisztikai Közhasznú Egyesület közleményben.
Július 30-án tartják a 13. Strandok éjszakáját, amelyhez országosan több mint 40 fürdő csatlakozott – közölte a Magyar Fürdőszövetség.
Megszavazta az Országgyűlés azt a törvénymódosítási csomagot, amely a jövőben a szakma kérésének megfelelően megszünteti a papíralapú vendégkönyvek használatát.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 550,27 pontos, 1,32 százalékos csökkenéssel, 41 174,99 ponton zárt kedden.
A NYSE, a New York Stock Exchange, vagyis a New York-i Értéktőzsde rövidítése. A NYSE több mint 25 billió dolláros piaci kapitalizációjával a világ egyik legnagyobb értéktőzsdéjének számít.
Természetesen örülnénk, ha már a “hagyományos” elektromos autók is legalább annyira elterjedtek és elérhetőek lennének, hogy mindenki ilyet használjon, de az elmúlt pár év alapján egyáltalán nem meglepő, hogy a fejlődés felgyorsult és megjelentek az öntöltő elektromos autók. Persze ehhez érdemes tisztázni pár alapfogalmat. Mit is tartunk egyáltalán elektromos autónak? Sokan még a mai napig […]
A csírák a magok zsenge hajtásai, melyek koncentrált formában tartalmazzák a tápanyagokat, ezáltal az egyik leggazdagabb forrásnak tekinthetők. Antioxidánsokban, vitaminokban, ásványi anyagokban bővelkednek. A csírák hatóanyagtartalma 1500-szoros a kifejlett növényhez viszonyítva. Bio csírák páratlan hatásai a szépségápolásban Bizonyos csírák magas fitoösztrogén tartalommal rendelkeznek, ezáltal segítséget jelentenek a csökkent ösztrogénszinttel összefüggő bőrpanaszok kezelésében. Ajánlott már 40 […]
A londoni FTSE-100 index 0,51 százalékos erősödéssel, a frankfurti DAX30 index 0,24 százalékos gyengüléssel, a párizsi CAC-40 index pedig 0,09 százalékos csökkenéssel indította a napot. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 mutató 0,15 százalék mínuszban nyitott. Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 1,64 dollárral (1,64 százalékkal) 101,83 dollárra nőtt a keddi európai tőzsdenyitás idejére. […]
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 602,41 pontos, 1,42 százalékos csökkenéssel, 41 725,26 ponton zárt hétfőn.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.