A német Ifo Intézet enyhén megemelte Európa vezető gazdaságának idei GDP-növekedésére vonatkozó előrejelzését arra a várakozására, hogy erősödik a fogyasztói vásárlóerő, a második fél évben pedig fellendül a globális árukereskedelem és ipari termelés. Az Ifo 0,4 százalékra emelte idei növekedési előrejelzését csütörtökön a márciusban becsült 0,2 százalékról. A német kormány tavaszi előrejelzésében 0,3 százalékos idei […]
Az Onsemi amerikai chipgyártó néhány év alatt összesen 2 milliárd dollárt fektet be egy csehországi gyártóüzemének fejlesztésébe – áll a cég és a kormány közös közleményében. A pénzt a cég meglévő gyártóüzemébe fekteti be a kelet-csehországi Roznov pod Radhostem városában. Csehszlovákia 1993-as szétválása óta ez a legnagyobb egy cég által végrehajtott külföldi befektetés az országban. […]
A térségben várható növekvő munkaerőigény kielégítésére új dél-dunántúli régiós központot adott át az ország vezető HR szolgáltatója, a Prohuman Zrt. csütörtökön Pécsen. Joó István kormánybiztos, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) vezérigazgatója az átadón arra hívta fel a figyelmet, hogy a térség jelentős gazdasági fejlődés előtt áll, hiszen a kormány Magyarország déli részének fejlesztésére fókuszál, a […]
Vegyes indexekkel indult a kereskedés pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon. Az összeurópai STOXX 600 index 0,18 százalékkal magasabban, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index 0,02 százalékkal alacsonyabban kezdte a pénteki kereskedést. Londonban az FTSE 100 index 0,17 százalékkal, a frankfurti DAX 0,11 százalékkal erősödött a kezdéskor. Párizsban a CAC 40 0,31 százalékkal csökkent, a milánói […]
Németország 92 millió euró értékben exportált bort az idei első negyedévben, ami 9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A növekedés különösen a kínai keresletbővülésnek köszönhető – közölte a német borintézet (DWI). Az intézet számításai szerint a negyedévben 283 ezer hektoliter német bor kerül külföldi piacra, ami szintén 9 százalékkal haladta meg a tavalyi […]
Az amerikai FedEx, a világ egyik vezető logisztikai vállalata 1700-2000 alkalmazottjától válik meg Európában a következő 18 hónapban. A cég közleménye szerint az elbocsátásokkal kapcsolatos kiadások 250-375 millió dollárt tesznek ki. Számításai szerint a munkahelyek számának csökkentésével évi 125-175 millió dollárt fog megtakarítani a júniussal kezdődő következő pénzügyi évtől. Márciusi negyedéves jelentésében a FedEx jelezte, […]
A globális terményárakat lekövető mutató, már a harmadik hónapja nő, miután a gabonafélék és a tejtermékek árindexe ellentételezte a cukor és növényi olajok alacsonyabb jegyzését – jelentette az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) a mai napon. A FAO élelmiszerár-index, ami a nemzetközileg legfontosabb élelmiszer-alapanyagok nemzetközi árváltozását követi hónapról hónapra, április óta 0,9%-kal emelkedett, bár így is 3,4%-kal […]
A mate tea vagy “maté” Magyarországon is egyre népszerűbb, amely a Dél-Amerikában honos örökzöld fa 10-16 centis leveleiből készült főzet. Különlegessége, hogy a leveleit parázs felett szárítják aprítás előtt. Az élénkítő hatása igen intenzív, de emellett antioxidáns és C-vitamin-tartalma miatt is fogyasztják. A KávéVerzum mate teái jellemzően nem forró, hanem már 70-80 fokosra hűlt vízzel […]
Jasper Newton Daniel, akit mindenki csak Jacknek szólított. Tragikomikus halálát a saját páncélszekrénye okozta, melynek kódját mindig elfelejtette, és egyszer dühében úgy rúgta meg, hogy eltört a lábujja. Ennek következtében pedig halálos vérmérgezést kapott. Nos, ő volt a világhírű whiskey márka alapítója. Vajon van, aki ne hallott volna még a fent említett férfi, vagyis Jack […]
Az ENSZ szakosított turisztikai világszervezete (UN Tourism) nagykövetének nevezték ki június elsejével Ujhelyi István távozó szociáldemokrata európai parlamenti (EP-) képviselőt – közölte a képviselő brüsszeli irodája. A közlemény szerint a nagykövet feladata az uniós intézményekkel való kapcsolattartás, valamint a szervezet állandó brüsszeli képviseletének működtetése lesz. A közleményben felidézték, Ujhelyi István elsődleges szakpolitikai területe a turizmus […]
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.