2025 március 04
A BÉT rovatot az támogatja
BÉT

Csökkent a forgalom, erősödött a mutató

Csökkenő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 45 429,12 ponton zárt pénteken, 1264,75 ponttal, 2,86 százalékkal magasabban az előző heti záróértékénél.

BÉT

Feltámadt a Mol

Sok jó hír összejött a Mol számára, és ez látszik is az árfolyamban.

BLUE CHIP

Reggeli hírlevél 2021.05.13.

Esett a BUX  0,43%-ot veszített értékéből a BUX, pedig a nap elején még emelkedést láthattunk az indexnél. Azonban még így is sikerült 44.000 pont felett zárnia. Ha az órás grafikont nézzük, akkor láthatjuk, hogy az emelkedő csatorna aljánál tartózkodik az index. Ha ezt letöri, akkor a következő támasz az 50 napos mozgóátlag lehet 43.710 pont környékén. Ha […]

BÉT

Szép évkezdés a Telekomtól

8,9 milliárd forintos nettó eredmény, javulhatnak az osztalékfizetési kilátások.

SMALL ÉS MID-CAP

Javult a Graphisoft Park SE eredménye

Az első negyedév 1,34 millió eurós nettó eredménye 200 ezer euróval, vagyis csaknem 17,5 százalékkal magasabb, mint 2020-ban ugyanebben az időszakban. A bérleti díjbevétel 3,64 millió eurót ért el, ami 3 százalékos csökkenés éves összevetésben, de ezt az egyéb bevételek és a működési költségek kedvező alakulása ellensúlyozta – emelte ki a Magyar Távirati Iroda. Az […]

BLUE CHIP

Magyar Telekom: a várakozások felett

A Magyar Telekom konszolidált adózott eredménye éves összehasonlításban az elemzői várakozásokat meghaladóan 10,1 milliárd forintra nőtt az idén az első negyedévben, a tavalyi mintegy 800 milliós veszteség után – közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) alapján készült gyorsjelentésében.

BÉT

Most kell erősnek lennie az OTP-nek

Sok minden eldőlhet a következő napokban.

BLUE CHIP

Reggeli hírlevél 2021.05.10.

Íme a legfontosabb tudnivalók hétfő reggel!

BÉT

Elmaradt a várakozásoktól a Richter NyRt. eredménye

A gyógyszergyár nyilvánosságra hozta 2021 elő negyedéves teljesítményéről szóló jelentését.

PRÉMIUM

Csökkenő árbevétel mellett nőtt a Waberer’s profitja

Waberer’s International Nyrt. 2021. első negyedévében 142,3 millió euró árbevételt ért el, ami 18,1 százalékos csökkenés az előző év azonos időszakához képest, míg a kamatfizetés, adózás és amortizáció előtti nyereség (EBIDTA) 7,9 százalékkal 16,6 millió euróra nőtt – közölte a szállítmányozó társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján első negyedéves jelentésében.

1 332 333 334 335 336 349