Jelentős emelkedést láthatunk a Molnál, technikai és fundamentális oldalról is áttekintjük az erősödés okát.
Elérte legmagasabb pontját a Mol épülő székháza, ebből az alkalomból bokrétát állítottak a toronyház szerkezetének tetejére.
Öt százalék körüli csoport szintű árbevétel-növekedést vár euróban kifejezve a Richter Gedeon Nyrt. az idén, az első negyedévhez képest nem változott a várakozásuk – mondta Orbán Gábor, a társaság vezérigazgatója a féléves eredményeket értékelő sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
Dupla csúcs és gyorsjelentés-ezek lehetnek meghatározók az OTP szempontjából.
A lakások felújítására és korszerűsítésére a mainál sosem volt jobb alkalom – ez az üzenet olvasható ki GKI és a Masterplast közös kutatásának eredményeiből, ami a lakosság ezirányú terveinek és szándékainak felmérésére irányult.
Felülmúlta az elemzői várakozásokat a Richter Gedeon Nyrt. árbevétele és nyeresége a második negyedévben: a gyógyszeripari vállalat konszolidáltan 28,6 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 11,1 százalékkal kisebb az előző év azonos időszakinál, árbevétele pedig 13,6 százalékos emelkedéssel 155,9 milliárd forint lett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közölt gyorsjelentés szerint.
A brókercégek forgalmi rangsorát ismét a Wood zárta az első helyen, őt fej-fej mellett követte az Erste Bank és a Concorde.
Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 48 610,95 ponton zárt pénteken, 1119,26 ponttal, 2,36 százalékkal magasabban előző heti záróértékénél.
Nem áll távol a magyaroktól a szelfizés, csaknem kétharmaduk rendszeresen készít magáról ilyen fotót.
Nőtt az INA horvát olajipari vállalat bevétele az első fél évben éves összevetésben és nyereségessé vált az egy évvel korábbi veszteség után.