2024 július 23

BörzeZárás 2022 március 24. – A bankpapír nyomta le a mutatót

A részvénypiac forgalma 26,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Józsa Bence az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, az OTP 4,26 százalékos esése húzta le a BUX-ot. Közölte, mivel a vezető részvényekkel összefüggésben egyéni hírek nem érkeztek, ezért a bankpapír árfolyamának csökkenése részben az Oroszországgal szemben tervezett újabb szankciókkal magyarázható. Arra is kitért, hogy Joe Biden amerikai elnök Európába látogatott és Ukrajna ügyében részt vett egyebek mellett az európai uniós csúcson, és a világ legfejlettebb ipari országait tömörítő G7-ek állam-, illetve kormányfőinek csúcstalálkozóján is. Mindezek miatt a nemzetközi piacokon most kivárás tapasztalható, az elemző szerint kérdéses, hogy ezeknek a tárgyalásoknak a következtében csütörtökön este vagy pénteken milyen bejelentéseket tesznek, valamint, hogy „mit lép a nyugat az orosz-ukrán konfliktus árnyékában”.

A Mol 10 forinttal, 0,36 százalékkal 2790 forintra csökkent, 4,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 525 forinttal, 4,26 százalékkal 11 810 forintra esett, forgalmuk 19,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3,5 forinttal, 0,87 százalékkal 405 forintra erősödött, forgalma 203,2 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 25 forinttal, 0,35 százalékkal 7185 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 4099,91 ponton zárt csütörtökön, ez 2,04 pontos, 0,05 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.