Az OTP nemsokára közzéteszi, hogy milyen számokat produkált 2023 első negyedévében. A KBC elemzése alapján jelentős profit jöhet a banknál.
Az OTP Ingatlan Zrt. jegyzett tőkéje 50 millió forinttal 1,05 milliárd forintra nőtt. A tőkeemelést a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága bejegyezte – tájékoztatott az OTP Bank Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden. A társaság az 1990-es alapítást követően évente átlagosan 200-300, összesen 6-7 ezer darab új lakást épített. Portfoliójához mintegy 120 ezer négyzetméternyi intézményi, kereskedelmi, […]
Megszavazta a Richter Gedeon Nyrt. keddre összehívott éves közgyűlése az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden közzétett közgyűlési határozatokban. A közgyűlés döntése szerint a 2022-es üzleti év eredménye után fizetendő osztalék mértéke az anyavállalat tulajdonosaira jutó, értékvesztéssel korrigált konszolidált adózott eredmény 40 százaléka, vagyis egy törzsrészvényre 390 forint osztalék jut. […]
A Mol-csoport regionális diplomás programjában az idén 7 országban 74 friss diplomást vesz fel. Lehetőséget kapnak arra, hogy a régió mobilitásának, energiaellátásának és fenntarthatóságának előmozdítását célzó megoldásokon dolgozzanak – tájékoztatott. A közlemény szerint a Growww elnevezésű egyéves program széles körben teszi lehetővé tehetséges fiatalok számára, hogy karrierjüket a Mol-csoportnál, Kelet-Közép-Európa egyik vezető energetikai vállalatánál kezdjék […]
EAz év első három hónapjában 224 milliárd forint értékű friss tőke áramlott be az OTP Alapkezelő alapjaiba, a kezelt vagyon így márciusra meghaladta a 2000 milliárd forintot. Ez egy mérföldkő a társaság életében, és példa nélküli a magyarországi alapkezelők között – tájékoztatott Éder György vezérigazgató. Kiemelte: tavaly több mint 360 milliárd forint friss tőke érkezett […]
Az OTP tulajdonosoknak is okozhatott fejfájást a bankválság, de azóta már sikerült elrugaszkodnia a bankpapírnak.
A MOL folytatja használt sütőolaj visszagyűjtő kampányát – tudatta a társaság. Mintegy 350 MOL benzinkúton lehet zárt edénybe átöntve környezetbarát módon leadni a használt zsiradékot. Ebből a Rossi Biofuel komáromi üzemében biodízelt készítenek, amit a MOL a fenntarthatóbb gázolaj gyártásához használ, hogy csökkentse a széndioxid-kibocsátást. A vállalat körforgásos gazdaságot középpontba állító stratégiájának megfelelően a használt […]
Az OTP Bank az április 28-i éves közgyűlésén részvényenkénti 300 forint osztalék kifizetésére tesz javaslatot – derül ki a BÉT honlapján csütörtökön közzétett részletes közgyűlési napirendi pontokból.
A Mol Nyrt. igazgatóságának javaslata szerint az egy részvényre jutó alap osztalék mértékét a tavalyi 100 forintról mintegy 150 forintra növelnék, ezen felül további mintegy 200 forint rendkívüli osztalékot javasolnak részvényenként – közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden. Az alap- és rendkívüli osztalék javaslat összesen körülbelül 350 forint részvényenkénti osztalékot jelent. A […]
Vegyesen teljesítettek a magyar blue-chip papírok az év első negyedévében. A négy blue-chip közül a Magyar Telekom zárta a legnagyobb pluszban az év első három hónap hosszúságú periódusát. A leggyengébben pedig a Richter teljesített ebben az időszakban. A tegnapi, pénteki kereskedési nappal hivatalosan is véget ért március. A hónap zárása egyben az év első negyedévének […]
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.