egerősítette változatlan stabil kilátással Lengyelország elsőrendű, „A2” szintű hosszú futamú államadós-besorolását a Moody’s Ratings. A nemzetközi hitelminősítő – korábbi nevén Moody’s Investors Service – a péntek éjjel Londonban bejelentett döntés indoklásában kiemelte, hogy az új lengyel kormány hivatalba lépése óta jelentős mértékben javult Lengyelország és az Európai Unió viszonya. A cég szerint az „A2” osztályzatot […]
Budapest, 2024. március 24., vasárnap (MTI) – A jövő héten a Pénzügyminisztérium közzéteszi az államháztartás február végi részletes adatait, a jegybank kamatdöntő ülést tart, a statisztikai hivatal pedig egyebek mellett a foglalkoztatás és munkanélküliség februári helyzetéről közöl adatokat. Hétfőn jelenik meg a Pénzügyminisztérium részletes tájékoztatója az államháztartás központi alrendszerének 2024. február végi helyzetéről. Az előzetes […]
sökkenő forgalom mellett erősödött a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe. A BUX 65 236,93 ponton zárt pénteken, 248,60 ponttal, 0,38 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban. A részvénypiac forgalma 53,75 milliárd forint volt az előző heti 68,18 milliárd forint után, a vezető részvények vegyesen teljesítettek. Az Equilor Befektetési Zrt. heti összefoglalójában felidézte, hogy céláremelés […]
Nagyot esett eddig idén a forint, a folytatásban jó pár tényezőnek szerepe lehet a megjelent elemzések alapján.
A Lamborghininek több mint elégedettnek kell lennie a 2023-as eladási adatokkal . Az olasz sportautó-gyártó tavaly kivételes rekordot döntött, és minden eddiginél több autót adott el. A Bologna melletti cég közölte, hogy először lépte át a 10 000 darabos határt. Ez 9,5 százalékkal több, mint az előző évben. Az árbevétel 12,1 százalékkal 2,66 milliárd euróra nőtt. Az Urus […]
Kifulladt a februári kamatfizetések hatása, most azonban ismét óriási kamatot fizet a Prémium Magyar Állampapír.
Újabb rekordévet zárt a Waberer’s International Nyrt. tavaly, árbevétele 4,6 százalékkal 711 millió euróra, nettó eredménye 53,6 százalékkal 29,7 millió euróra emelkedett – ismertette Tóth Szabolcs gazdasági és stratégiai vezérigazgató-helyettes, a nemzetközi fuvarozó, logisztikai szolgáltató vállalat sajtótájékoztatóján Budapesten. Barna Zsolt elnök-vezérigazgató hozzátette: a kihívásokkal teli környezet ellenére a jól sikerült 2023-as év után a társaság […]
Tizenegy ember őrizetbe vételéről tett jelentést Vlagyimir Putyin orosz elnöknek Alekszandr Bortnyikov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója, köztük mind a négy terroristáéról, aki részt vett a Crocus City Hall kulturális központ elleni terrortámadásban – közölte szombaton a Kreml. Az orosz elnöki hivatala szerint folyik a terroristák bűntársainak azonosítása. Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) […]
Háború – Oroszország megtámadta Ukrajna energiaellátó létesítményeit és mintegy 110 légicsapás érte az országot 24 óra leforgása alatt.
Terroristák rohanták le Moszkva legnagyobb koncerttermét, többen meghaltak a lövöldözés során. Az épület is kigyulladt. Több mint százan estek csapdába a lángoló épületben. Legalább tizenkét ember halt meg a Moszkvában található Crocus City koncertközpontban történt lövöldözés során. Számolt be róla a lenta.ru. Péntek este legalább négy terepmintás ruhát viselő fegyveres nyitott tüzet a Crocus City […]
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.