Átadták a Gyulai Várfürdő átalakított főépületét szerdán, a Békés vármegyei város egymilliárd forint hazai forrást fordított a beruházásra. Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár az átadó ünnepségen elmondta, Magyarország nem akar „blokkosodott világot”, azon dolgoznak, hogy Magyarország észak és dél, kelet és nyugat találkozási pontja legyen az iparban és a turizmusban is. „A Gyulai […]
Emelkedett az infláció májusban a várakozásoknak megfelelő mértékben a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis szerdán publikált előzetes adatai alapján. Májusban a fogyasztói árindex éves bázison mért változása alapján az infláció az előzetes adatok alapján 2,4 százalék lehet Németországban. Az előző hónaphoz, áprilishoz képest a fogyasztói árindex 0,1 százalékkal emelkedett. Áprilisban az éves áremelkedés három […]
A Toyota a közelgő párizsi olimpiai játékok után fel akarja mondani a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal kötött szponzorációs szerződését. A Kyodo japán hírügynökség közölte, „az ügyhöz közel álló forrásokra” hivatkozva, a Toyota elégedetlen azzal, ahogy a NOB szponzori pénzeket felhasznált. A hírügynökség idézi a forrásokat, akik szerint a pénzt „nem használták fel hatékonyan a sportolók támogatására és a sport népszerűsítésére”. […]
Lengyelországban elemzők által vártnál kevésbé nőtt az infláció idén májusban éves összevetésben és a becsültnél jelentősebben lassult a fogyasztói áremelkedés havi szinten. A lengyel statisztikai hivatal (GUS) azt közölte előzetes adatként szerdán, hogy májusban az éves infláció 2,5 százalékra emelkedett az áprilisi 2,4 százalékról. A PAP lengyel hírügynökség által megkérdezett elemzők véleményének az átlagában magasabb, […]
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) az eddigieknél nagyobb idei és jövő évi kínai gazdasági növekedéssel számol, de arra figyelmeztetett, hogy a következő években lassulhat a GDP bővülése. Az IMF szerdán ismertetett friss előrejelzésében az idei és a jövő évre vonatkozó GDP-növekedést egyaránt 0,4 százalékponttal javította fel. Az ideit 5 százalékra, a jövő évit pedig 4,5 százalékra. […]
Kínában éves összevetésben 28,8 százalékkal, 24,07 millióra nőtt a mobiltelefonok kiszállítása áprilisban a kínai Ipari és Információtechnológiai Minisztérium tudományos központja, az Informatikai és Kommunikációs Kutatóintézet (CAICT) adatai szerint. Továbbra is a helyi márkák uralták a piacot: a kínai gyártók 20,58 millió telefont szállítottak ki, 25,5 százalékkal többet a tavaly áprilisinál. Az idén áprilisban kiszállított mobilkészülékek […]
Újabb 10 hektárt meghaladó földrészletek kerülhetnek a gazdákhoz, az agrártárca az intézkedéssel a kis- és közepes gazdálkodók, valamint a helyi termelők földhöz jutását támogatja – közölte az Agrárminisztérium (AM) szerdán. Az érintett területekre a korábbi eljárásokhoz hasonlóan bárki tehet vételi ajánlatot. A közlemény szerint az árverések 2024. évi ütemében csaknem 20 ezer hektár földrészletet kínálnak […]
2024 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken[1] 1,2 millió vendég közel 2,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 1,3, a vendégéjszakáké 4,7%-kal kisebb volt az egy évvel korábbinál, a csökkenés az ünnepekhez kötődő hosszú hétvégék idei áprilisi elmaradásával van kapcsolatban. A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 8,9, a külföldivendég-éjszakáké 0,9%-kal mérséklődött. […]
Rendkívüli bejelentés érkezett Brüsszelből. Mivel az oroszok agresszív előrenyomulása rámutatott a nyugati támogatás hiányosságaira, Josep Borrell az Ukrajnának ígért fegyverszállítások teljesítésére buzdította az EU-s országokat. A kimerült, megfogyatkozott és túlterhelt ukrán hadseregnek egyre nehezebb dolga van a több fronton támadó oroszok csapatokkal szemben, akik a hétvégén újabb sikereket tudtak felmutatni. Oroszország-NATO konfliktus – kritikus kérdésben született […]
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,66 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt. A BUX 11.30 órakor 68 992,58 ponton állt, ami a keddi záróértékéhez képest 445,73 pontos, 0,65 százalékos emelkedés, a szerdai nyitásnál 445,07 ponttal magasabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 2,0 milliárd forint volt, a vezető részvények ára nőtt az előző napi záráshoz képest. […]