A belföldi- és az exportárváltozás eredőjeként az ipari termelői árak 0,3 százalékkal alacsonyabbak voltak az idén augusztusban az előző havinál – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Rossz éve van a román gazdaságnak, de Románia ennek ellenére vonzó célpont lehet a befektetők számára – nyilatkozta az MTI-nek Diósi László, az OTP Románia vezérigazgatója, a Romániai Magyar Üzleti Egyesület elnöke.

Idén június-augusztusban tovább folytatódott a foglalkoztatottak számának 25 hónapja tartó emelkedése az előző év azonos időszakához viszonyítva – emeli ki pénteki közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissen közölt munkaerő-piaci adatai kapcsán.

A stabil államháztartási viszonyok megteremtése mindennek a feltétele – hangsúlyozta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára pénteken a TV2 Mokka című műsorában.

A svájci gazdaság növekedési ütemének mérsékelt gyorsulását jelzi az ország vezető gazdaságkutató intézetének pénteken megjelent felmérése.

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.