2024 december 21

Hideg tél, forró számlák: Lassan itt az európai fűtési szezon

A szakértők folyamatosan arra figyelmeztetnek, hogy az energiaválságnak még nincs vége. Nem dőlhetünk hátra, hiszen a megpróbáltatás még csak most jön. Azonban ami tőlünk tellett azt megtettük, a gáztárolók már nyár végére 90 százalékos töltöttség felett voltak, két hónappal a tervezett időpont előtt. Európa sorsa most már az LNG kínálat és a hideg időjárás kezében van.

Miért aggódnak a szakértők?

Európa rekordmagas tárolótöltöttséggel léphet be a téli fűtési szezonba. Mindenki abban bízik, hogy ezzel sikerül megvédeni Európát a kínálati hiánytól és a tavalyihoz hasonló magas árak megismétlésétől. A tárolók 96 százalékosan vannak feltöltve, ezzel minden idők második legmagasabb töltöttségét értük el, a 2019-es értékek után. Jóval az átlagon felül teljesítettünk, hiszen a tízéves szezonális átlag 87 százalék. Alapból magas készletekkel hagytuk magunk mögött a tavalyi téli időszakot, és az új LNG import terminálokkal és az Ukrajnában tárolt extra földgáznak köszönhetően egy sokkal kényelmesebb telet élhetünk át, mint tavaly.

Egy dolog miatt azonban aggódnak a szakértők. Az orosz befolyás helyét az LNG vette át. Az LNG-re való áttérés viszont nagyon labilissá tette az európai gázárakat. Ezt az utóbbi hónapokban érezhettük is. Most már az olyan távoli események is, mint például sztrájk Ausztrália egyik LNG üzemében, komoly aggodalmat okoznak az európai piacokon. Hasonló kimaradások a téli feszült időszakban jelentős volatilitással fenyegetik Európát. Egyes elemzők szerint a téli időszakban Európában akár háromszorosára is drágulhat a földgáz.

Az európai referenciaérték, a Dutch TTF árfolyama csütörtök reggel a magas töltöttség, az erős norvég ellátás és az enyhe időjárás közepette jelentősen csökkent. Pénteken viszont megváltozott a hangulat és a veszteségek egy részét vissza is szerezte. Csak ezen a napon 5 százalékkal drágult az árfolyam. Az aggodalom tehát nem múlt el teljesen, azonban meg kell jegyezni, hogy Európa erőfeszítései kifizetődni látszanak. Most már csak abban kell bíznunk, hogy az LNG ellátással nem lesz komolyabb probléma, és akkor egy újabb sikeres telet tudhatunk magunk mögött.

Címlapkép forrása: Shutterstock

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!